Anyaság

Turda Adrienn: Mi, anyák a logisztikában jók vagyunk

Létrehozva: 2022.11.04.

Turda Adrienn közel 25 éve van a szakmában, mint műsorvezető, és közben életet adott egy kislánynak. Anyaként igyekszik egyensúlyt találni a karrierje és a család között, ami nem mindig könnyű.

Turda Adrienn fiatalkorában csöppent bele a televíziózás világába, amit egy szerencsés véletlen indított el, azóta pedig már teljesen beleszeretett a szakmába és a kezdetek óta a Hír Tv munkatársa.

Az édesanyám hallott érettségi után egy hirdetést a rádióban, hogy Lőrincz Gabriella kamera tréning stúdiója felvételt hirdet. Lőrinc Gabriella egy nagy múltú bemondónő volt még annak idején a Magyar Televízióban. Én erre jelentkeztem, kilencen voltunk, egy évig tartott a képzés, ami mellett jártam a főiskolára 

- mesélt a kezdetekről a műsorvezető, aki 18 éves volt, mikor egy V. kerületi kábeltelevízióhoz került.

 "A tudomány mindig is közel állt hozzám"

Adrienn már sokféle területen kipróbált magát, többek között kulturális, közéleti, tudományos és politikai műsort is vezetett. A szívéhez legközelebb a „saját gyermekének” nevezett Klinika című műsor volt az Echo Televízióban, ahol orvosok egy-egy napját követte végig, beleértve a munkával töltött órákat és a szabadidőt is.

-Rendkívül érdekes volt, ezalatt nagyon sokat tanultam, mert a tudomány mindig is közel állt hozzám. Megpróbáltam ezt úgy átadni a nézőknek, hogy érthető legyen, de ugyanakkor izgalmas és érdekes. Például volt, hogy sürgősségi orvossal repültem, és agyműtéten is voltam bent - mesélte lelkesen a műsorvezetőnő.

Fontos a csapat

A televíziózás egy igazi csapatmunka, hiszem egy-egy produkción egy egész stáb dolgozik közösen. Adrienn szerencsésnek vallja magát, mert mindig jól kijött munkatársaival.

Fontos része a mi szakmánknak, hogy milyen csapattal dolgozunk együtt - emelte ki a műsorvezetőnő, aki szerint egy jó koncepciót is el tud rontani, ha nincs meg a megfelelő kommunikáció.

-Én ilyen tekintetben eddig azt hiszem, hogy szerencsés voltam. Ha voltak is kisebb feszültségek, azokat az ember a minimális pszichológiai vénájával meg tudja oldani, hogy a végeredmény jó legyen. Én azt gondolom, hogy akkor lesz jó egy műsor, hogyha azt a szereplők is élvezik, akik benne vannak.

 

Közös főzés, mint stresszlevezetés

Adrienn Beregszászban töltötte gyerekkorát és úgy gondolja, hogy a különböző tradíciók megismerésével az ember mindig több lesz. A kedvenc ételkülönlegessége pedig egy orosz fogás, az úgynevezett pelmenyi.

-Ez tulajdonképpen egy húsos derelye, kicsit olyan, mint a tortellini. Ezt a mai napig az édesanyámmal szoktuk készíteni - mesélte lapunknak Adrienn, aki mosolyogva hozzátette, hogy stresszlevezetőnek is tökéletes az elkészítési folyamata. -Kalapocskákat kell formázni tésztából és abba kell beletenni egy speciális húskeveréket. Nagyon sok ilyen kis kalapocskát lehet gyártani, ami nagyon hosszú idő. Tehát fogalmazhatok úgy, hogy ez a tradicionális, jó kis beszélgetésekre alkalmas tevékenység.

A karrier és anyaság egyensúlya

A műsorvezetőnő közel 25 éve televíziózik, csak kislánya születésekor hagyott ki egy évet. Saját bevallása szerint nem mindig egyszerű az anyaságot és a karriert összeegyeztetni, de ő mindent megtesz, hogy ez működjön.

Én katonás rendszerint osztom be az időmet, nekem alap dolog, hogy nem kések el sehonnan - szögezte le. -Mikor tudom, hogy adásnapom van, akkor arra a napra nem időzitek semmi mást. Nem szeretek valahova úgy beesni, hogy egyébként agyban még máshol járok. Ezt úgy tudom megtenni, hogy a szabadnapjaimon beosztom, hogy éppen mikor mit teszek. Ez egyébként logisztikával működik, és én azt gondolom, hogy mi, anyák a logisztikában jók vagyunk.

Cicaszeretet

Adrienn két macska, Cuci, egy keverék török angóra és Pupi, az abesszin cica szerető gazdája. Pupi fél szemmel született, de nem volt kérdés, hogy őt viszik haza a tenyésztőtől.

-A cicáknál úgy van, hogy kiválasztják a gazdijukat és amíg ott voltam közöttük, odajött és beleült az ölembe. Onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy van-e szeme, nincs-e szeme - mesélte a műsorvezetőnő, aki azt vallja, hogy az egészségügyi, vagy más problémákkal élő állatoknak különleges a személyiségük és rendkívül sok szeretetet képesek adni. - Pupi gyakorlatilag olyan, mint egy kis matrica, ha a lakásban vagyok, akkor folyamatosan jön utánam, úgyhogy olyan, mintha félig kutyus lenne

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek