Egy brit család évek óta küzdött az otthonukat fenyegető nedvességgel és a penésszel. Nemcsak ők, de a tömbházukban többen is szenvedtek ugyanattól a problémától. Ám hiába kértek segítséget az évek alatt, mégsem kaptak.
A kis Awaab Ishak születésétől fogva a penészes házban volt kénytelen élni a szüleivel, ami miatt idővel légzési problémája lett. A családjának ugyanis nem volt lehetősége önerőből elköltözni. Ishak imádott a szabadban játszani, ami nem is csoda, mert akkor legalább egy kis időre fellélegezhetett. Éppen egy héttel a halála előtt ünnepelte második születésnapját.
A kisfiú boncolása egyértelműen megállapította a kapcsolatot a nedvesség és a penész, valamint a halála között. A kis Awaab családja számára a vizsgálat esélyt jelent arra, hogy választ kapjanak a történtekre – tudta meg a Mirror.
- Számos kérdésünk van, amelyekre reméljük, hogy a vizsgálat során választ kapunk. Biztosítani szeretnénk, hogy a tanulságokat levonjuk, és hogy más családoknak ne kelljen keresztülmenniük ezen - nyilatkozta az elhunyt kisfiú édesapja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.