Sokkot kaptak a légiutas-kísérők, menet közben zuhant ki a pilóta a repülőgépből

Sokkot kaptak a légiutas-kísérők, menet közben zuhant ki a pilóta a repülőgépből

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 07. 08:30
Megdöbbentő történet látott napvilágot.

Betörik a repülőgép ablaka és nyomás következtében valósággal kiszippantódik rajta a pilóta, miközben egy csapat légiutas-kísérő kétségbeesetten szorítja a férfi lábát, hogy megakadályozzák a hatalmas, hét kilométeres zuhanást. A történet akár egy katasztrófafilm cselekménye is lehetne, ám 1990-ben ez valójában megtörtént.

Még ennél is hihetetlenebb ráadásul, hogy a British Airways pilótája, Tim Lancaster kapitány túlélte a megpróbáltatásokat, bár számos törést és fagyási sérülést szenvedett, miután egy utasszállító repülőgép ablakán kilógva kellett átvészelnie az időjárás viszontagságait.

A legmeglepőbb mégis talán az, hogy a férfi még a történtek után is szívesen tért vissza munkájához.

A sokkoló eset több mint három évtizeddel ezelőtt, 1990 júniusában történt, amikor Lancaster egy kereskedelmi járatot irányított az angliai Birminghamből a spanyolországi Malagába. A meglehetősen rutinszerűnek induló nap rövidesen rémálommá változott a járat személyzete számára, körülbelül fél órával felszállás után ugyanis a gép pilótafülkéjének hat ablaka közül kettő betört Oxfordshire felett.

Lancastert ekkor mintha kitépték volna az üléséből: az ablakon keresztül távozott, a lendülettel pedig a pilótafülke ajtaja is beszakadt. Erre feleszmélve egy Nigel Ogden nevű légiutas-kísérő azonnal a kapitányhoz sietett, akinek lábát még épp időben sikerült megragadnia.

Csakhogy erre Ogden is elkezdett kicsúszni a nyíláson, ezért a személyzet további tagjaiért kiáltott.

Emberláncot alakítva az utolsó légiutas-kísérő kikötözte magát a pilótaüléshez – így sikerült végül megakadályozni, hogy a kapitány lezuhanjon a 7 kilométeres mélységbe. A másodpilóta segítségével a repülőgép irányítása is megoldódott, és segítséget is sikerült hívniuk.

Illusztráció
Fotó: Discovery

Benéztem a pilótafülkébe, és megláttam, hogy az első szélvédő eltűnt, Tim, a pilóta pedig kizuhant rajta. Egyszerűen kiszippantotta a nyomás a biztonsági öve mögül, csak a lábait láttam.

Átugrottam a vezérlőn, és megragadtam, így sikerült megakadályozni, hogy teljesen kiessen. A robotpilóta ekkor kikapcsolt, és 650 kilométer per órával zuhantunk a mélybe a világ legzsúfoltabb egén.

– emlékezett vissza Ogden.

A megmentő hozzátette: még akkor sem volt biztos benne, hogy sikerül megmentenie a kapitányt, amikor emberláncként fogta egymást a repülőgép személyzete, mint ugyanis elmondta, Tim teste U-alakban hajlott az ablakok köré.

Az arca folyamatosan nekicsapódott az ablaknak, végig hadonászott a karjaival és az orrából és a fejéből is folyt a vér. Sosem leszek képes elfelejteni azt a látványt.

– magyarázta a hős légiutas-kísérő.

A sokkoló történet végül csodával határos véget ért. A másodpilóta irányítása alatt biztonságban földre tették a gépet Southampton repülőterén, ahol már a mentőszolgálat fogadta őket. Lancaster több komoly sérülést szenvedett, de túlélte a szerencsétlenséget, felépülése után pedig újra munkába állt pilótaként.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.