
Egymást érik a drámai események a kemecsei Lakatos Gabriella és családja életében. Mint arról a Bors is beszámolt, a fiatal édesanyát volt párja a szakítás után elrabolta, ám a lánynak sikerült megszöknie és feljelentést tennie. Gy. Attila ezután megpróbálta rábírni, hogy a feljelentést vonja vissza, és adjon neki egy új esélyt, de a 22 éves nő egyikre sem volt hajlandó. A környezetében csak Gengszternek nevezett férfi éktelen haragra gerjedt, a volt szerelmét irgalmatlanul megverte, majd mindkét szemgolyóját kinyomta.
Az orvosoknak esélyük sem volt a fiatal lány látását megmenteni. Gabriella legfőbb támasza azóta a fivére, Róbert, aki viszont epilepsziában és gerincbántalmakban szenved, és bár szociális munkás oklevéllel rendelkezik, nem talál munkát.
– Gabica 40 ezer forintos ápolási díjából élünk – mondta a Borsnak Róbert, és hozzátette: Az utóbbi hetekben hirtelen romlásnak indult a húga állapota.
Begyulladt a kötőhártyája, így ki kellett venni a műszemgolyókat a szemüregből.
Most is kagyló takarja a szeme helyét Naponta ötször kell a száraz kötést cserélnem, és cseppentenem Gabica szemüregébe.. Még szerencse, hogy ápolói képesítéssel is rendelkezem – magyarázta a fivér.
Gabriella erős nő, de néha ő is úgy érzi, nem bírja tovább a megpróbáltatásokat.
– A kislányom, Mira miatt erősnek kell maradnom. A napokban ünnepeljük az 5. születésnapját, nem ronthatjuk el az örömét. Nem is tudja, hogy hatalmas fájdalmaim vannak. Ordítani tudnék, de nem teszem. Mirácska látta a kivett szemgolyóimat. Azt hiszi, hogy csak pihennek, hogy később még jobban lássak velük – árulta el a Borsnak az édesanya, akitől a történtek óta nem kért bocsánatot kegyetlen támadója.
– Meg sem próbálta velem felvenni a kapcsolatot, igaz, amit tett, azt szinte nem is lehet megbocsátani. Hiszem, hogy az Úr megsegít, és ugyan az orvosok egyelőre azt mondják, hogy nincs megoldás arra, hogy még gyönyörködhessek a napfényben, nem adom fel a reményt – jelentette ki az édesanya.
Gabriella egyre ügyesebben mozog a testvérével közös otthonában, a vasárnapi, három fogásos ebédet pedig már egyedül szokta megfőzni. Szeretne kapni egy vakvezető kutyát, de annak feltétele, hogy megtanuljon fehér bottal járni, amire viszont egyelőre nem viszi rá a lélek.
Tudja, hogy előbb-utóbb meg kell tanulnia a Braille-írás olvasását, ahhoz viszont előbb lélekben is fel kell készülnie.
Hétfőn a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódott a nő elrablásának ügye. Keddre tervezték az ítélethirdetést, ám ez elmaradt, ugyanis kiderült, hogy további tanúk meghallgatása szükséges. A maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, illetve az emberülési kísérlet ügye még nyomozati szakaszban van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.