Gyilkosság

Kegyetlenül megölte az anyját a hatvani gyilkos

2022. október 5. szerda 12:22

Egy szabóollóval mellkason szúrta, valamint a nyakán és a fején többször megvágta az ágyban fekvő nőt.

Forrás: police.hu

Idős, beteg édesanyja megölése miatt emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség egy hatvani férfi ellen - közölte a szervezet sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. Konkoly Thege László tájékoztatása alapján az 52 éves vádlott Hatvanban hosszabb ideje élt együtt 84 éves édesanyjával, aki gyógyíthatatlan betegsége miatt folyamatos gondozásra szorult. Ő ápolta, amiért ápolási díjat kapott - ez volt az egyetlen állandó jövedelemforrása volt. Ennek a bevételnek az elvesztésével fenyegette a férfit az illetékes gyámhatóságnak a beteg asszony intézeti elhelyezésérő szóló határozata.

A vádirat szerint a férfi tettében szerepet játszhatott, hogy depresszív személyiségzavarban szenved, és múlt év decemberében öngyilkosságot is megkísérelt, mert az élethelyzetét kilátástalannak látta. 

Pár napos kórházi gyógykezelése után hazatérve azonban úgy döntött: nem magát, hanem édesanyját öli meg.

Január 6-án - nem sokkal azt követően, hogy az intézeti elhelyezés miatt szükséges Covid-tesztelést az asszonyon elvégző egészségügyi dolgozók távoztak - a férfi egy szabóollóval mellkason szúrta, valamint a nyakán és a fején többször megvágta az ágyban fekvő nőt. A szúrás elérte a szívet és néhány percen belül az asszony halálához vezetett.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15400209_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló: Irán vb-kiesését dudálással ünnepelte, a biztonsági erők fejbe lőtték - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10423_resized.jpg?avcount=1669910706
origo.hu

Eltűnt Kasza Tibi és családja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15398448_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Istenes Bence után Csobot Adél partnere, Hegyes Berci is megszólalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15399552_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Újra felmerült Ukrajna NATO-tagsága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15399785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt a bizonyíték: szakított a magyar műsorvezető és az énekesnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15399441_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Die Presse: A Bizottság történelmi döntést hozott, a reformok aláássák Orbán hatalmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10426_resized.jpg?avcount=1669910706
metropol.hu

Megszólalt Fülöp herceg egykori barátja: megdöbbentő dolgokat állít a királyi családról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15399572_auto_resized.jpg
astronet.hu

Kos éves horoszkóp 2023: Szerelem, karrier, egészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10415_resized.jpg?avcount=1669910706
boon.hu

A spórolás mellett megtakarításainkra is jobban figyelünk(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10418_resized.jpg?avcount=1669910706
origo.hu

Hogyan vigyázhatunk egymásra? (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10394_resized.jpg?avcount=1669910706
sonline.hu

A cukorrépa-termesztőknek ismét édes az élet (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10417_resized.jpg?avcount=1669910706
she.life.hu

Így küzdöttem le a menstruáció előtti édességvágyat és értem el az álomalakot

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/x4K1zZNeZGGvHVjDvgjkzfPydt3kc6T_1sYoYWyUJDM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzNGNlYTNhYjQxMjQyZjM5ZDcwMDdkYjgwN2ZjM2Zk.jpg
Gyász

Tudom, hogy még odaát találkozunk – testvére születésnapja előtt végzett magával a görbeházi rendőr