Gyász

„Már az angyalok vigyáznak rájuk” – összeroppant a tóba fulladt lányát és unokáját gyászoló debreceni nagymama

Létrehozva: 2022.09.07.

Tóba zuhant kocsiban fulladt meg egy magyar édesanya és nyolcéves kisfia Kelet-Angliában. Az ismerősök most gyűjtést szerveznek a temetésre.

Szörnyű tragédia rázta meg a kelet-angliai Stamford városát, miután holtan találták kocsijában a fiatal magyar családanyát, R. Vivient és imádott, 8 éves kisfiát, Milánt. 

Anya és fia autóval indultak útnak, azonban otthonuktól alig 6 és fél kilométerre, a Wittering légibázis mellett egy kanyarban a kocsi kisodródott, és egyenesen egy tóba zuhant. 

A kék Ford Focust egy arra járó helyi vette észre, aki azonnal riasztotta a hatóságokat. Hiába érkezett a gyors segítség, Vivien már a helyszínen meghalt, míg Milánt ugyan kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni.

– Este fél 7 körül értesítették a rendőrséget azzal, hogy egy kék Ford Focust vett észre az Old Oundle út mellett a vízben, a légibázis hátsó részén – közölte a rendőrség. Hozzátették, hogy bár a tó körül van kerítve, az a hely, ahol a kocsi feküdt, egy derékszög kanyarulatában fekszik, így vélhetően itt sodródott ki a kocsi, és szakította át a védőkerítést.

A debreceni származású Vivien már évek óta Angliában élt kisfiával, az édesanya életének minden perce a kisfiáról szólt.

Imádta Milánt, az a kisfiú volt a mindene, fantasztikus anyuka volt. A szívem is meghasadt, amikor meghallottam, mi történt. Bele sem merek gondolni, hogy mit érezhetnek a szegény szülei. Ők is kint élnek, és Vivi volt az egyetlen gyermekük, Milán pedig az egyedüli unokájuk

 – mesélte az asszony egyik ismerőse. Vivien édesanyja, Tünde és párja, Sándor teljesen összetört:

Értük éltünk, ők voltak a mindenünk, egyetlen lányunk és szemünk fénye, az unokánk. Most már az angyalok vigyáznak rájuk

 – írta a gyászoló anya és nagymama közösségi oldalán.

Fotó: Cambridgeshire Police

Vivien barátai most gyűjtést szerveznek a temetésre:

Szeptember 3-án, szombaton világunk sokkal sötétebb lett. Nagyon jó barátunkat, Vivient és nyolcéves kisfiát, Milánt túl korán kegyetlenül elvették ebből a világból. Tragikus haláluk szétzúzta közösségünket, mi pedig szeretnénk megtenni, amit csak tudunk, hogy segítsünk

 – írta a szervező a gyűjtésre toborzó internetes oldalon.

Bár nem tehetünk semmit, hogy eltüntessük a fájdalmukat, szeretnénk pénzt gyűjteni Vivien anyukájának, Tündének, párjának, Sándornak és Vivien barátjának, Zsoltnak. Reméljük, sikerül összegyűjteni annyi pénzt, hogy legalább a temetési költségeket fedezni tudjuk. Tündének csak egy lánya és egy unokája volt! Bár a pénz nem fogja elvenni a szívfájdalmukat, reméljük, hogy segíthetünk egy kicsit megkönnyíteni ezt a szomorú időszakot

 – tette hozzá.

A rendőrség egyelőre nem tudja, pontosan hogyan történt a baleset, ahogyan azt sem, a kocsi meddig feküdt a víz alatt, így most egy külön vonalon szemtanúkat keresnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139620_auto_resized.jpg
origo.hu

Hídpénzbotrány: itt van Karácsony embereinek szánalmas magyarázkodása és menekülése- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713421512
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713421512
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133601_auto_resized.jpg
travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713421512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713421512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713421512
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni