Édesapja halála után éveken keresztül írt a régi telefonszámra SMS-t Chastity Patterson, aki egyáltalán nem számított rá, hogy egyszer válasz is érkezik majd. A 23 éves lány a tragédia után minden reggel és este üzent, az évfordulókon pedig szívszorító sorokkal emlékezett imádott apukájára.
Szia apa, én vagyok az. Holnap ismét egy nagyon fájdalmas nap következik.
– írta Patterson a férfi halálának negyedik évfordulója előtti napon, majd azt is megosztotta, mi minden történt vele az elmúlt években.
Hamarosan azonban új SMS-t jelzett a telefonja, az üzenet pedig apja egykori telefonszámát jelezte.
– Szia drágám, én nem az apukád vagyok, de minden üzeneted megkaptam az elmúlt négy évben. Minden reggel és este várom az üzeneteidet, és a történéseket, amiket megosztasz. Engem Bradnek hívnak, 2014-ben vesztettem el a kislányom egy autóbaleset következtében.
A te üzeneteid tartanak életben azóta is. Amikor írsz, azt tudom, hogy Isten küldi nekem.
– Sajnálom, hogy elvesztettél valakit, aki ilyen közel állt hozzád. Évek óta figyelemmel kísérem az életed, tudom, min mész keresztül. Már régóta szeretnék neked válaszolni, de nem akartam összetörni a szíved – írta válaszában az idegen, aki egy angyalnak nevezte Pattersont, és azt is elmondta neki, milyen büszke rá.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.