Tragédia

Tragédiába fulladt a munka, többen meghaltak

Létrehozva: 2022.07.18.

Az áldozatok között három gyerek is van.

Forrás: Pexels

Az áldozatok éppen a termények betakarításán dolgoztak a Mozambik északi részén található Cabo Delgado körzetben lévő Macomiában, amikor rájuk támadt egy hatalmas elefánt - írta az Africa News.

A lap szerint három gyerek és két felnőtt vesztette életét, a többieknek viszont sikerült elmenekülnie a területről, és csak akkor térhettek vissza rokonai összeroncsolt holttestéért, mikor az állat is elhagyta a környéket.

Mario Adolfó, a helyi rendőrség szóvivője elárulta, hogy a dolgozók nem voltak védett területen, a hely pedig közel esik a Quirimbas Nemzeti Parkhoz, azonban hangsúlyozta, hogy a környéken már hosszú ideje nem történt egyetlen elefánt támadás sem, a gond sokszor az, hogy az emberek olyan területre tévednek, amely az állatok élőterülete, maga, a rendőrségi szóvivő is a vadon élő állatok és az ember közti konfliktushelyzetként értékelte a történteket. 

Kiderült, hogy az áldozatok a helyi falu frissen betelepült lakói voltak, akik azért költöztek a környékre, mert a 2017 óta tartó területi terrortámadások elűzték őket eredeti otthonukból. Az évek óta szaporodó terrortámadások rengeteg helyi életét keserítik meg, egyre többen kényszerülnek arra, hogy elhagyják lakóhelyüket.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek