Sziréna

Kislányai szeme láttára végzett párja a kétgyermekes anyával

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 01. 20:30
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a gyanú szerint megfojtotta saját barátnőjét, méghozzá a nő kislányainak szeme láttára.

Június 8-án a helyszínre riasztott rendőrök kopogtattak Samantha Rementer lakásának ajtaján, melyet az asszony 5 éves, vér borította kislánya tárt ki a massachusettsi Northampton hatósága előtt – írja a Crime Online.

Embertelen düh

A lakásba beljebb hatoló zsaruk hamarosan egy vérbe fagyott holttestet találták a gyermek, illetve testvére szobájában: saját édesanyjuk feküdt a padlón, akivel párja, a 35 éves Thadius McGrath végzett.

Megölte őt, mert anya felidegesítette, aztán véletlenül magára lőtt

– magyarázta a csöppség a törvény embereinek, akik rövidesen a gyilkos fegyvert, vagyis egy álló lámpa kábelét is beazonosították a nő nyaka körül, mellyel a férfi megfojtotta az asszonyt, miután alaposan megverte.

Tette elkövetése után a férfi saját apjának gyónta meg a bűnét telefonon keresztül, majd megpróbált végezni magával – a zsaruk egy lőtt sebbel az arcán találtak a gyilkosra, aki egyéb sérülést is szenvedett: Rementer idősebb lánya az ujjába harapott, majd tovább kérlelte, hogy

hagyja abba és ne ölje meg az anyukájukat, miközben 2 éves húgával együtt végignézték a gyilkosságot.

A tárgyalás folytatódik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.