„Arany szíve volt” – két fia után halt az édesanyjuk

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 16. 20:00
Szörnyű kínok közt halt meg egy édesanya, aki két éven belül elvesztette mindkét fiát.
Bors

Borzasztó megpróbáltatásokat mért a sors egy édesanyára, aki két év leforgása alatt elvesztette fiait. Mindketten autóbalesetet szenvedtek, egyikük sem tudott már kiszállni a kocsiból.

Trena Peednek ennek tudatában és a gyász fájdalmával kellett, hogy folytassa az életét. Kutyatrénerként dolgozott és egyszerre több állat is a felügyelete alatt volt. Peed már napokkal az incidens előtt aggodalmát fejezte ki egy pitbull kapcsán, amit idős anyjának is kifejtett. De nem adta fel, próbált barátságos lenni vele, és folytatta a gondoskodást róla.

Aztán váratlanul az ebek megtámadták, miután greensborói otthonának hátsó udvarán elengedte őket. Nem sokkal később a szomszédok sikoltozást hallottak.

– Sötét volt. Hallottam, hogy kiabál és segítségért könyörög, mert megtámadták a kutyái – mondta az a szomszéd, aki segítséget hívott.

Az egyik kiérkező rendőrtiszt lelőtte a megvadult pitbull kutyát, a többit pedig a Guilford megyei állatvédőkhöz vitték. A rendőrség nem emelt vádat a kutyatulajdonosok ellen, de Peed családja úgy érzi, valakit felelősségre kellene vonni a tragédia miatt – írja a Crime Online.

- Édesanyámat tragikus módon elvették tőlünk egy kegyetlen kutyatámadás következtében. Anyukám mindig is az erő, a szeretet és az elszántság igazi példája volt. A testvéreim, a nagymamám, a családom és én összetörtünk a hirtelen halála miatt. Annyi mindent elszenvedett és legyőzött, legutóbb két fiát vesztette el 2 év különbséggel, mindkettőt tragikus autóbalesetben. Hite szerint mindig mosolygott, amivel bárkit fel tudott vidítani. Szeretett nevetni, főzni, élvezni az életet és arany szíve volt – emlékezett meg róla Trena gyászoló lánya, Waynesha Peed.

Családja adománygyűjtésbe kezdett a GoFundMe oldalán, hogy eltudják temeti a tragikus sorsú édesanyát. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.