gyász, gyertya

Most jött: Meghalt a volt miniszterelnök

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 08. 11:09 / FRISSÍTÉS: 2022. július 08. 11:11
Kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe Abe Sindzó volt japán miniszterelnök, miután egy pénteki kampányrendezvényen többször rálőttek.
MTI

A Kyodo japán hírügynökség szerint Abét hátulról lőtték le. A rendőrség őrizetbe vett egy 40 év körüli férfit, a feltételezett elkövetőt, a hatóságok pedig lefoglaltak egy fegyvert is.

Az NHK műsorszolgáltató rendőrségi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a gyanúsított, Tecuja Jamagami egy negyvenes éveiben járó nara-i lakos. A tájékoztatás szerint a férfi nem próbált meg elmenekülni.

 A volt miniszterelnökre délelőtt, helyi idő szerint fél tizenkettő körül lőttek rá Narában.

ABE, Sindzó
Fotó: Eugene Hoshiko

A 67 éves volt kormányfő éppen beszédet mondott a vasárnapi szenátusi választások kampányrendezvényén, amikor lövések dördültek el. Egy az NHK-nak nyilatkozó szemtanú azt mondta, az első lövést sokan játéknak gondolták, Abe a második lövésnél esett össze, ekkor már szikrát és füstöt is lehetett látni.

Abe volt Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke. 2006-ban egy évig volt hivatalban, majd 2012-től 2020-ig, amikor egészségügyi okokból lemondásra kényszerült.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.