Megnyílt Budapest egyetlen dunai strandja

Megnyílt Budapest egyetlen dunai strandja

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 01. 18:17
A Kopaszi-gáton található homokos strand, amely tavaly várta először a fürödni vágyókat, máris sokak kedvencévé vált.

Szerdán, vagyis június 1-jén indult a második szezon Budapest egyetlen dunai strandján. A SHO Beach a BudaPart területén, a Kopaszi-gáton található.

Jó hír a fürdőzőknek, hogy a jegyárak idén csak minimálisan emelkedtek. Az SHO Beach Budapest egyetlen olyan homokos strandja, ahol a Dunában lehet fürödni. A látogatók biztonságát szolgálja, hogy a vízminőséget rendszeresen ellenőrzik, és úszómester, valamint vízimentő is ügyel arra, hogy ne történhessen baj.

Ma már a komfort, a kényelem is nagyon fontos a vízimádóknak, így a strandon egyebek mellett napágyak, bérelhető vízi játékok és járgányok,  kültéri zuhanyzó és üde pázsit várja a látogatókat, a változatos finom falatokról nem is beszélve. 

Kisgyerekek számára is nagyon vonzó lehet a strand, hiszen a Lágymányosi Öbölben fekszik, így nem kell hatalmas hullámokra és örvényekre számítani.

A tulajdonos és az üzemeltető napszaktól és időszaktól függően a BudaPart lakosainak, illetve az ott dolgozóknak a belépődíjakból mintegy 50-70 százalékos, a XI. kerületi lakosok részére a belépődíjakból 25-30 százalék közötti kedvezményt biztosít. Hétköznap a teljes árú felnőtt jegy 2700 forint, de számos kedvezmény vehető igénybe. A belépőjegyek a helyszínen található vendéglátóhelyeken levásárolható kupont is tartalmaznak.

A főváros egyetlen dunai strandján a fürdőzés és a napozás mellett bárki próbára teheti tudását SUP deszkákon, sőt kipróbálható az országban még csak két helyen elérhető Schiller waterbike is. Ezen felül számos vízparti kikapcsolódás várja a családokat, például óriás waterballban lépkedhetnek a vízen, de Teqballozhatnak, tollasozhatnak, számos bérelhető sporteszközből válogathatnak.

A vízparton óriás jenga, óriás marokkó és KUBB is várja a strandolókat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.