Bűn

Embertelen módszerekkel kínozták unokájukat a kegyetlen nagyszülők

Létrehozva: 2022.06.04.

Rács mögé kerülhet egy idős ohiói házaspár, miután kiderült, hogy éveken át szörnyű kínzással büntette lánya mostohafiát. A gyereket éveken keresztül kínozták a bekattant nagyszülei, mert mostohaanyja szerint rosszul viselkedett, és ezért meg kell büntetni őt.Amy Rodriguez Dangel mostohafiát rendszeresen arra kényszerítették, hogy napokig mozdulatlanul álljon egy sötét szobában és pisilni sem mehetett ki, csak ha a mostohanagymama nem adott rá engedélyt.A fiút közben folyamatosan bántalmazták fizikailag és emellett éheztették is, csupán annyi táplálékot kapott, hogy ne haljon éhen.

„Az ilyen típusú terror különösen tragikus. Ha valaki annyira sebezhető és kiszolgáltatott, mint egy gyermek vagy egy idős ember, az nem csak lelkileg, de fizikailag is legyengít” – mondta Macaluso.


A fiú lábizmai ugyanis a sok állástól sorvadni kezdtek, végül lelkileg is teljesen összetört, poszttraumás stresszt diagnosztizáltak nála.

A kegyetlen nagyszülők ellen azért kezdtek nyomozni a rendőrök, mert korábban a fiú mostohaanyját és édesapját, Anthony Dangelt is hasonló bántalmazással vádolták meg. Miután az idős házaspárt őrizetbe vették, a fiú elmondta, hogy a mostohaanyja arra utasította a szüleit, hogy tartsák szigorú fogságban őt, mivel rosszul viselkedett, amiért bűnhődnie kell.

(VIA)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082266_auto_resized.png
origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619715
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089886_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: az érzelmeké a főszerep

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089856_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619715
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619715
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska