Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint szerdán nukleáris képességű Iskander mobil ballisztikus rakétarendszerek szimulált „elektronikus kilövését” gyakorolták. A gyakorlat során egyszeri és többszöri csapásokat gyakoroltak rakétarendszerek indítóit utánzó célpontokra, repülőterekre, védett infrastruktúrára, katonai felszerelésekre és szimulált ellenséges parancsnoki állásokra – idézte a közleményt az AFP francia hírügynökség.
A gyakorlatok kiterjedtek „sugárzó és vegyi szennyezéses körülmények között végzett akciókra is”. A gyakorlatokban állítólag több mint száz katona vett részt.
Oroszország nem sokkal az invázió megkezdése után készenlétbe helyezte a nukleáris eszközeit, és az orosz elnök később taktikai nukleáris fegyverek bevetésére is utalt, valamint „villámgyors” megtorlásra figyelmeztetett, ha a Nyugat közvetlenül beavatkozik az ukrajnai konfliktusba.
Az AFP-nek nyilatkozó források szerint az orosz állami televízió az utóbbi időben igyekszik a nukleáris fegyverek használatát elfogadhatóvá tenni a nyilvánosság számára.
"Már két hete azt halljuk a televíziók képernyőjéről, hogy nukleáris silókat kellene nyitni" – mondta Dmitrij Muratov Nobel-békedíjas orosz újságíró.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.