A Tate Modern tizedik emeletéről, nagyjából 30,4 méter magasból zuhant le egy kisfiú. A rendőrség jelentése szerint Jonty Bravery (17) dobta le a mélybe. Mentőhelikopterrel azonnal kórházba szállították, de az orvosok úgy gondolták, hogy sose fog felépülni. Ám minden esélyére rácáfolva nemhogy életben maradt, de elindult a gyógyulás útján.
Két hónapot töltött az intenzív osztályon, mivel eltört a dereka és a végtagjai is, valamint agyvérzést kapott. Képtelen volt beszélni vagy enni a balesete után. Francia anyukája és apukája kis lovagjuknak nevezték és csak reménykedni tudtak az állapota javulásában.
Kezdetben hatalmas lépésnek számított, hogy kerekesszék segítségével képes volt kimenni a szabadba. A balesete óta puszikkal mutatja ki a szeretetét. Családja a The Sunnak elmesélte, hogyan folytatja a kisfiú a csodával határos gyógyulását, és milyen hatalmas javulást ért el.
- Sikerült neki magától feltennie a lábsínt. Csak azt kell ellenőriznünk, hogy jól van-e felhelyezve. Hosszabb ideig is képes már állni, és apránként erősödik az egyensúlyérzéke. A légzése is javul, ez a hangján is hallható – mondta elragadtatva az édesanya.
A család azt is elárulta, hogy a kisfiú bal kézzel már egy kis labdát is tud dobálni, de persze minden egyes új mozdulatának nagyon örülnek.
Amikor a nyugat-londoni Ealingből származó Braveryt letartóztatták, azt mondta a rendőrségnek: azzal a szándékkal utazott a londoni galériába, hogy valakit megsebesítsen, hogy aznap este bekerülhessen a híradóba.
A tinédzser nevetett a támadásról készült megrázó kamerafelvételeken is, és azt mondta, hogy "a világ csúcsán" érezte magát. Később azzal próbálta menteni magát, hogy hangokat hallott, amik utasították a gyilkosságra. Jonty Braveryt 2020-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.