Rendőrség

Most jött: Elfogták Molnár Beáta feltételezett gyilkosát

MTI

2022. május 27. péntek 07:16

Elfogták Boné Ferenc volt kolozsvári egyetemi oktatót csütörtök este Nagyváradon, a férfit barátnője, Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsítják.

Az Ebihoreanul.ro portál a Kolozs megyei rendőrség szóvivőjét idézte, aki megerősítette, hogy őrizetben a nagy sajtónyilvánosságot kapott gyilkosság gyanúsítottja. A férfi a nagyváradi vasútállomás közelében egy tehervagonban bujkált.

A hét végén eltűnt, majd szerdán holtan megtalált Molnár Beáta esete a nők elleni erőszakra irányította a figyelmet Romániában.

Itt menekült Bóné Ferenc, az erdélyi Molnár Beáta gyilkosa
Báródsomoson végzett párjával a gyilkos

A harmincéves kolozsvári nő óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári Filmművészet, fotóművészet és média szakán, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Iskola Alapítványának könyvkiadását és az egyik múltidéző projektjét irányította. Szombaton a 43 éves barátjával egynapos kirándulásra indult az Erdélyi szigethegységbe, ahonnan nem tért haza, és a barátjának is nyoma veszett. A nő holttestét - amelyen erőszakra utaló nyomokat találtak - szerda délután a Királyhágó térségében találta meg a rendőrség egy bozótosban.

Az erdélyi és a romániai országos sajtó azért foglalkozott sokat az üggyel, mert előélete alapján a barátját, Boné Ferencet, a Sapientia egyetem korábbi oktatóját gyanúsították a nő megölésével.

Boné akkor került a figyelem középpontjába, amikor 2020-ban nyolc percen át különös kegyetlenséggel ütlegelte és rugdosta a nyílt utcán az akkori barátnőjét. A Kolozsvár belvárosában éjszaka történt erőszakosságot térfigyelő kamerák rögzítették. A férfit az eset után felmondásra szólította fel a Sapientia EMTE, amit ő haladéktalanul meg is tett. Egyetemi óráit a mostani áldozat vette át. Az akkori bántalmazás ügyében a Kolozsvári Bíróság tavaly márciusban egy év három hónap börtönre ítélte Boné Ferencet, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. Az elsőfokú ítélet ellen nem fellebbeztek a felek, ezért az jogerőre emelkedett.

A közösségi médiában az elmúlt napokban számtalan írás látott napvilágot arról, hogy megfelelő ítélet született-e a gyanúsított korábbi bántalmazási ügyében, és hogy helyesen járt-e el a kolozsvári közösség, amikor szemet hunyt a korábbi ügy fölött, és megértően viszonyult az elkövetőhöz.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az M0-s belső sávjában büntetőfékezett egy nő, az ütközés után a papírokat is ott akarta kitölteni - videó

origo.hu

Lemond Boris Johnson brit miniszterelnök

borsonline.hu

Egyéves kisfiút hagytak magára a főút szélén: „Nem akartam hinni a szememnek”

vg.hu

Tovább arat a halál az orosz gázipari vezetők között

ripost.hu

Ide költözött a börtönből szabadult Fekete Dávid

hirtv.hu

Mindkét szülője meghalt a fesztiválon: árván maradt az angyalarcú 2 éves kisfiú

origo.hu

Furcsa természeti jelenséget észleltek - videó

mindmegette.hu

Elképesztő! 5 adag angol reggelit tömött magába 8 perc alatt ez a fiatal nő

borsonline.hu

Kiderült az igazság a Kis-Dunába fulladt kutyakiképzők tragédiájáról

borsonline.hu

Megszólalt a rendőrgyilkos exe: Jobb lett volna, ha Pistát felakasztják!

borsonline.hu

Helyszíni fotó érkezett a kétéves hajdúhadházi gyermek tragédiájáról

További cikkek

Politika

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett: Ezeket a döntéseket hozta meg a kormány

Csak a Borsban

Megszólalt a rendőrgyilkos exe: Jobb lett volna, ha Pistát felakasztják!