A bíróságon nyilvánosságra kerültek azok a borzongató szövegek, amelyeket az Ava White meggyilkolásával vádolt fiú küldött anyjának, miközben a 12 éves kislány haldoklott. Azt írta az anyjának: "végül a semmiért lecsuknak".
A 12 éves diáklányt Liverpool belvárosában késelték halálra fényes nappal. Az elkövető a gyanú szerint egy 14 éves fiú.
Ava White meglökte a fiút, amiért az videóra vette és megosztotta a Snapchaten. Erre a fiú annyira dühbe gurult, hogy nyakon szúrta a kislányt. Amikor megszúrta, a fiú állítólag elmosolyodott, felnevetett, majd elszaladt. Ezután eldobálta a holmiját, a kést, a kabátját és a mobiltelefonját is.
A fiú a bíróság előtt azt mondta, a kislányt valóban megszúrta, de önvédelemből. A bíróságon bemutatták azokat az üzeneteket, amelyek a fiú az édesanyjának írt. A nőhöz ugyanis a késelés után nem sokkal megérkeztek a rendőrök, így felhívta a fiát, aki kinyomta. De üzenetekben érdeklődött, hogy mit akarnak tőle a zsaruk. Az anyja ekkor mondta el neki, hogy őt gyanúsítják a késeléssel, mire a fiú közölte, a semmiért kell börtönbe kerülnie. Az anya ezután még nyugtatgatja a fiát, aki menekülni próbál, azt mondja neki, ha nem ő volt, nyugodtan beszélhet a rendőrökkel. De a fiú csak azt hajtja, hogy nem megy börtönbe.
Az ügyben még nem született döntés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.