újszülött csecsemő

"Ez maga a pokol" - 3 újszülött is meghalt, mert fertőzött tápszert kaptak a kórházban

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 30. 07:30
A szülők teljesen összetörtek.

Három újszülött meghalt, 19 pedig megbetegedett, miután fertőzött tápszert kaptak a kórházban. A babákat infúzión keresztül táplálták, a vizsgálatok bebizonyították, hogy nem a kórházak, hanem a tápszer gyártója hibázott. Az a szerencse, hogy több baba nem vesztette életét.

Yousef Al-Kharboush szepszisben halt meg alig 9 napos korában. Yousef és ikertestvére, Abdulilah sürgősségi császármetszéssel láttak napvilágot a londoni St Thomas Kórházban, 2014 májusában, amikor édesanyjuk 32 hetes terhes volt velük. A két babát intravénásan kellett etetni, Abdulilahnak más tápszer jutott, így ő nem betegedett meg, Yousef életét azonban nem lehetett megmenteni.

Kiderült, hogy ugyanebben a kórházban egy másik újszülött, Tameria Aldrich is életét vesztette, ő is csak pár napos volt és szintén ikerterhességből született. Oscar Barker, a harmadik kisbaba pedig egy cambridge-i kórházban vesztette életét.

 

A tápszergyártó cég ügyében most hozott ítéletet a bíróság. Az ítélethirdetésen Tameria anyja, Vicki Golden együtt sírt Holly Barkerrel, akinek Oscar fia is meghalt. Yousef szülei, Raaid Sakkijha és anyja, Ghada Sakkijha most már Szaúd-Arábiában élnek, ezért csak videócseten keresztül vettek részt a tárgyaláson. A tápszergyártó céget 1,2 millió font bírság megfizetésére ítélték.

"A szörnyű emlékek még mindig kísértenek bennünket, és örökké tartani fognak. Valahányszor Ghada Yousef ikertestvérére néz, érzi fia elvesztésének súlyát. Ez a cég, amely ezt tette velünk, nem is fogja megérezni a bírságot. Nekik ez a szokásos üzlet. Ez igazságosság?" - fogalmazott Yousef édesapja.

A 39 éves Vicki Golden, Tameria édesanyja elmondta, hogy az ITH Pharma "orosz rulettet játszott az emberek életével".

"Csak idő kérdése volt, hogy mikor történik valami rossz. Nyolc éve küzdünk a lányom igazságáért, és úgy érzem, ez önmagában nem igazságos. Nyolc évet éltem a pokolban. Mindig is úgy éreztem, hogy a tápszer hozzájárult a lányom halálához."

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.