Sahara dust in Stuttgart

Újra lecsap a sivatagi vihar: veszélyes mikrobákat is hordozhat a por

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 24. 11:30
Veszélyes mikrobák is lehetnek a szelekkel érkező szaharai homokban és porban. A múlt heti poráradathoz hasonlóra kell még számítani.

Korábban már többször, és néhány napja is beborította az országot a szaharai homok. Nyomai leginkább a koszban fürdő autókon és a házak tetőablakain látszódtak. A szakértők szerint azonban nemcsak a kosz a probléma, amit hagy maga után, de különféle mikrobákat is szállítanak magukkal, ráadásul ezek között akadnak veszélyesek is. 

Elképesztő látvány a homokkal beborított város Fotó: NurPhoto via AFP

Az eddig megvizsgált mintákban a Szaharában előforduló szinte összes mikroorganizmust” azonosították, és az itt talált gombák egy része például veszélyes lehet a gabonafélékre, zöldségekre, gyümölcsökre, kétszikű növényekre, fákra, és allergének is egyben. Ezek a mikrobák ráadásul rendkívül ellenállóak is.

Az autókat is vastagon befedi Fotó: Hans Lucas via AFP

– Ha a szaharai térségben keletkezett vihar felkavarja a port és vele az ott élő mikrobákat is, az így valóban felkerülhet magasabb légrétegekbe. Aztán ha az uralkodó áramlás déli, dél-nyugati, akkor ez az eső segítségével eláraszthatja Görögországtól Spanyolországig egész Európát 

– mondta a Borsnak Németh Lajos meteorológus. – Azonban ha ez az eső nem nagyon intenzív, akkor a port nem mossa be a földbe, hanem megmarad a felszínen. Ez azonban szerintem az emberre nem lehet annyira veszélyes, hiszen ahonnan érkezik, ott is élnek emberek például az oázisokban, és nem tudunk róla, hogy ők ettől megbetegednének. Számomra inkább az bosszantó, hogy az autó szélvédőjét le kell mosni. Egyébként egy ilyen erőteljes feláramlás okozhat más meglepetést is, például képes ebihalakat is a magasba felkapni, hogy aztán az esővel a nyakunkba hulljanak – nevetett Németh Lajos

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.