Könnyes szemmel vallott a lengyel katona a Borsnak: csodálom, hogy a borzalmak ellenére is ennyire erősek

A lengyel és a szlovák határ is valóságos menekültvárossá alakult a háború kitörése óta, ahol önkéntesek százai a katonákkal karöltve próbálnak mindenben segíteni a menekülteknek. A katonák az érkezőkhöz ugranak, és segítenek csomagot cipelni, feladatokat koordinálnak, míg az önkéntesek a frissen alakult táborok különböző egységeiben tevékenykednek: vannak, akik ételt főznek, míg mások a gyerekeknek segítenek, míg megint mások az egészségügyi feladatokat látják el. Egy, a lengyelországi Pzemyslben szolgáló katona elárulta a Borsnak, hogy szívesen segít, ha nem a katonaságnál dolgozna, akkor is pontosan ugyan itt lenne. 

- Ha nem lennék katona, akkor is itt lennénk, most mindenkinek itt a helye. És így van ezzel az összes társam is - mesélte a fiatal férfi a Borsnak. Az ő feladata az, hogy segítsen a menekülteknek megtalálni az úticéljukat, illetve segédkezzen az elgyötört nőknek, időseknek és a fáradt kisgyerekeknek a csomagokat cipelni. 

- Ennél fontosabb feladat most nincs az országban, de talán a világon sem. Mindent szeretnék megtenni azért, hogy könnyebb legyen nekik. Hallom nap, mint nap a lebombázott városokból érkezőket, és csodálom, hogy ennyire erősek, hogy még talpon vannak, és mennek, annak ellenére, amit átéltek - magyarázza elfátyolosodott szemmel a férfi, mielőtt elszaladna egy újabb családhoz. 

A szlovák táborban dolgozó Diana gyerekekkel foglalkozik: 

- Itt volt a helyem, nem volt kétség, hogy jövök - mesélte. Mint mondta, nem kérték fel, magától jött. - Kicsikkel foglalkozom, lekötöm őket, játszunk, mesét olvasunk, társasozunk. Ha nem is úgy érinti még a piciket a háború, mint a felnőtteket, ők is nyugtalanok, és igenis, a legkisebbek is érzik ezt a borzalmas feszültséget, és a helyzet komolyságát. Szeretném, ha amennyire csak lehet, még gyerekek maradjanak egy darabig - mondta a lány, aki ottjártunkkor is több gyerekkel tollasozott és focizott a gyepen.