gyertya gyász

Halálra zúzta egy hatalmas sírkő az ötgyermekes Elvirát a temetőben

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. február 21. 19:30
Tragikus módon vesztette életét egy nő a temetőben, ráadásul a fia is szemtanúja volt, de megmenteni nem tudta.
Bors

Egy ötgyermekes édesanya tragikus módon vesztette életét. A New York-i származású Elvira Navarro a Staten Island-i Baron Hirsch temetőben dolgozott, miközben az általa gondozott 900 kilós sírkő rádőlt és halálos sérüléseket okozott a számára.

A bírósági dokumentumok szerint az 53 éves nő a fia, Anthony Rosales társaságában dolgozott a zsidó temetőben az eset idején. Elvirát a Richmond University Medical Centerbe szállították, de sajnos még aznap belehalt a sérüléseibe.

Navarro családja azóta gondatlansági pert indított a manhattani legfelsőbb bíróságon a Baron Hirsch Temető ellen, azzal a váddal, miszerint nem tartották megfelelően karban a temetőt és nem gondoskodott a biztonságukról.

Fia, Rosales azt is állítja, hogy a mentális és a fizikai egészségére is rossz hatással volt az, hogy szemtanúja volt édesanyja halálának. A benyújtott kereset szerint súlyos és maradandó sérüléseken, idegrendszeri sokkon, pszichológiai traumán, valamint súlyos fizikai fájdalmak és lelki gyötrelmek elszenvedésén megy keresztül.

- Megrendülten hallotuk a hírt. Ez az, ami miatt szervezetként a legjobban aggódunk. Ez a legnagyobb félelmünk. Ezért van az, hogy a munkánk során az egyik legelső dolog, amit teszünk az az, hogy meggyőződünk arról, hogy a kövek biztonságban vannak. Még a legjobban karbantartott temetőkben is megtörténhet, látni fogunk megdőlt fejfákat – nyilatkozta a Daily Star oldalának Andrew Schultz rabbi.

Úgy tudni, hogy Navarro és fia is egy harmadik félnek dolgozott, miközben a temetőben sírok karbantartását végezték. A temető úgy tudni már több éve célpontja a vandáloknak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.