Szirénázó rendőrök tucatjai lepték el az amúgy csendes Felsőfalva falucskájának utcáit a minap. Egy 45 éves székelykeresztúri férfi ugyanis éppen Székelyudvarhely felé tartva hajtott át a falun, amikor az egyik házból az est előtti szürkületben egy hatéves kislány szaladt át az úttesten. A férfi, bár fékezett, már nem tudott megállni, és elgázolta a gyereket. Bár a mentők azonnal a helyszínre értek, és próbálták stabilizálni a kicsi állapotát, a kórházba már nem ért el vele a mentő: a kislány a rohamkocsiban meghalt.
Eközben a falu utcáin elszabadult a pokol, a tragédia helyszínére ugyanis azonnal odarohantak a zokogó szülők és a rokonok is, akik körbevették a sofőrt. A kiérkező zsaruk így rögtön erősítést hívtak, akik már a sofőrt vették körbe, az elmondások alapján pedig valóságos lincshangulat alakult ki az utcában.
Kiderült, hogy a kis Andika családja az utca egyik oldalán él, és éppen édesapja testvérénél voltak vendégségben a szörnyű percek előtt, amikor Andi át akart futni az utca túloldalára az apukájához. A szülők teljesen összetörtek.
– Három gyerekük van, tisztességgel nevelik őket, a szülők becsülettel dolgoznak, hogy ellássák a kicsiket, Andikát is hercegnőként imádták – mesélte lapunknak egy ismerős. Elmondta: a család egy ideje Magyarországra költözött, most látogatóba jöttek haza a testvérhez, akinél vendégségben voltak.
– Azóta csak zokognak, még valószínűleg fel sem fogták, hogy elvesztették Andikát. Bele sem merünk gondolni a fájdalmukba – ingatta a fejét szomorúan az ismerős. Egy helyi férfi elmondta, ő úgy tudja, a sofőr nem száguldozott.
– Nem ment gyorsan, miután pedig a baj megtörtént, azonnal megállt, nem menekült el. Miután körbe állták, akkor jöttek ki a rendőrök, hogy megvédjék – mesélte. A rendőrség megszondáztatta a sofőrt, akinek a vérében nem találtak alkoholt, az esetet jelenleg is vizsgálják, egyelőre gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoznak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.