Február-március környékén kell börtönbe vonulnia V. Jánosnak, a veronai halálbusz vezetőjének, akit novemberben ítélt jogerősen hat év letöltendő börtönbüntetésre az olasz bíróság, és örökre eltiltotta a vezetéstől Olaszország területén.
2017. január 20-án hajnalban az olaszországi A4-es autópálya szalagkorlátjának ütközött és kigyulladt a budapesti Szinyei Merse Gimnázium diákjainak franciaországi sítúrájáról hazafelé tartó busza. 17-en veszítették életüket. Az áldozatok azonosítása hetekig tartott, a diákok közül néhányan helyet cseréltek az utolsó pihenőnél, így az utaslista alapján sem lehetett pontosan beazonosítani, kik hunytak el. A hatóságok ráadásul titokban tartották az egyik túlélő kilétét.
- Ez V. János, a buszsofőr volt, nem akarták, hogy retorzió érje – mondta a Ripost7-nek Szendrei Endre, az egyik áldozat nagybátyja, az áldozatok emlékét életben tartó Verona Angyalai oldal létrehozója.
A rendőrségi vizsgálat során kiderült: V. János rendkívül súlyos alvási apnoéban szenved: ez azt jelenti, hogy alvás alatt elzáródnak a felső légutak, így nem jut elég oxigénhez az agy, ami rendszeresen “felébreszti” a szervezetet. A sofőr emellett vérnyomáscsökkentőt is szedett. Szendreiék úgy tudják: a sofőr influenzás is volt. A nyomok mind arra utaltak, hogy V. János egy órával az utolsó pihenő után elaludt vagy rosszul lett. Féknyomot nem találtak az autópályán, és műszaki hiba sem történt. A busz feltehetőleg nyolcvan kilométeres sebességgel csapódott a szalagkorlátnak.
- V. János védekezésében azt állította, hogy nem is ő vezette a buszt. Ez rendkívül erkölcstelen húzás volt, hiszen halott társa, akinek a meggyanúsítása árán a bőrét próbálta menteni, közel 30 éve a barátja volt - folytatta Szendrei.
Végül másodfokon hat évet ajánlott az ügyészség V. Jánosnak, amit végül elfogadott, telefonon hívták fel az ügyvédei. Ez lett a jogerős ítélet. Ő maga egyetlen tárgyaláson sem volt jelen, és az öt év alatt egyszer sem kereste meg egyikünket sem, hogy bocsánatot kérjen.
A kártérítés teljes összegének megállapítása még jelenleg is tart, az autópályát tervező, kivitelező és karbantartó mérnökök ellen is indult eljárás.
- Az elhunytakat sem a pénz, sem bármi más nem hozza vissza, de kell, hogy legyen igazságszolgáltatás, kell, hogy bűnhődjenek a felelősök jogi és anyagi értelemben egyaránt - jelentette ki Szendrei Endre.
* 2017. január 20-án éjfél körül következik be a baleset.
* 2018. május: vádat emel az olasz ügyészség.
* 2018 október: elkezdődik a per, hatan ülnek a vádlottak padján, közük az sztráda kezelője.
* 2020 augusztusa: első fokon 12 évre ítélik V. Jánost, a sofőrt.
* 2021. október: 6 évre csökkentik V. János büntetését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.