Panasz

Balféknek nevezte a mentőst a 30 éves nő, amiért nem mentek ki hozzá időben

Bors

Létrehozva: 2022.01.09.

Csuklófájdalmai miatt kért sürgősen esetkocsit karácsony után egy nő, aki aztán zaklatni kezdte a mentősöket.

Forrás: Facebook

Kivizsgálta az Országos Mentőszolgálat az ügyet, ám arra jutottak, nem hibáztak a nőnél, akihez szerinte nem érkezett időben segítség.

Az eset karácsony után történt, amikor is a 30 éves nő azzal hívta fel a mentőket egyik este, hogy több napja erős csuklófájdalma van – osztotta meg az OMSZ Facebook oldalán.

A segélykéréstől számított 18 perc múlva a bejelentő azonban ismét telefonált, ezúttal már azért, hogy panasz tegyen, amiért még nem érkeztek meg hozzá a mentők. A hanganyagok tanulsága szerint a végig türelmes mentésirányító ugyan hosszasan próbálta elmagyarázni, hogy éppen magasabb prioritású eseteknél nyújtanak segítséget az életmentők, a nő nem volt hajlandó elfogadni, hogy a több napos csuklófájdalom miatt bajtársunk nem riaszthat azonnal egy szabad rohamkocsit – írták.

A nő nem nyugodott bele abba, hogy az ő esete nem számít kiemelten sürgős esetnek, sőt, panaszt tett, és azután már nem is kérte a mentőket.

Ha azt hinnénk itt vége a történetnek, nagyot hibázunk. Néhány óra elteltével ugyanis a nő újra telefont ragadott, azzal, hogy:

A maga balf*** kollegája miatt most elém kerülnek, akiket mentővel hoznak a sürgősségire.

A vizsgálat eredményéről az Országos Mentőszolgálat hivatalosan is tájékoztatta a nőt, miszerint a mentősök nem jártak el hanyagul ügyében.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713255311
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133821_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132652_auto_resized.jpg
vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713255311
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában