Aktuális

Amatőrök és profik verselnek a hétvégén – vajon kik lesznek a jobbak?

Bors

Létrehozva: 2021.11.19.

November 21-én 18 órai kezdettel rendezik meg az idei Versünnep gálaműsort a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében. Az izgalmas produkciókat és különleges meglepetések tartogató esemény személyesen, illetve a Versünnep YouTube csatornáján is megtekinthető lesz.

Az idei év sem múlthat el Versünnep nélkül, idén is több eseményt rendeztek már, legközelebb a Versünnep Gála 2021-et. A 2005-óta tartó eseménysorozat egyik kiemelt programjának most a Nemzeti Színház Kaszás Attila Terme ad otthont, november 21-én 18 órai kezdettel.

Az idei felhívásra közel száz amatőr és profi versmondó, előadóművész jelentkezett Magyarországról, Erdélyből és Felvidékről egyaránt. A Versünnep Alapítvány 2021-ben Pilinszky János és Mészöly Miklós munkássága előtt tiszteleg és az ő műveik előadásával pályázhattak a versszeretők. A gála résztvevőinek produkcióit a kiváló szakmai zsűri értékelése színesíti a különleges esten; a szakmai testület elnöke Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, Kubik Anna Kossuth-díjas színművész, Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, Weinberger Attila zeneszerző, énekes és lemezproducer és Kolti Helga színművész, rendező, a Magyar Kultúra Lovagja, a Versünnep Alapítvány elnöke, aki számost érdekességet árult el a vasárnapi eseménnyel kapcsolatban. 

Izgatottan készülünk a Versünnep Gálára! 🤩 Gyertek velünk, jelezzétek részvételeteket a Facebook eseménynél és a [email protected] címünkön is! 👍👉https://www.facebook.com/events/2791184537846802/

Posted by Versünnep Fesztivál on Tuesday, November 16, 2021

– Szerencsére a pandémia se vette kedvét a fiataloknak, hogy jelentkezzenek a Versünnepre. Közel száz egyéni nevezés érkezett idén. Ezekben a rendhagyó időkben, rendhagyó eseménnyel, egy különleges gálaesttel készültünk a költészet szerelmeseinek, ahol a professzionális művészek mellett meghívást kaptak a legjobb amatőr versenyzők is, akiket az elődöntőkön nyújtott teljesítményük alapján választott ki a szakmai zsűri. Az évfordulós költők alkotásaiból összeállított műsort láthatnak az érdeklődők. Ezen az ünnepen nem lesznek helyezések, itt mindenki nyerni fog. Az idei év Pilinszky János és Mészöly Miklós munkássága köré épült. Személy szerint nagyon vártam már ezt az esztendőt, ugyanis szívemhez közelálló alkotásokról beszélhetünk. Csodálatos életművel rendelkeznek az évfordulós költőóriások és az eddig látott produkciók alapján az idei indulók lubickoltak az említett nagyságok műveiben. Már tavaly is, a koronavírus-járvány kitörésekor érzékeltem, de az idei évben egyértelműen látszott, hogy a válogatókon és az elődöntőkben is a versenyzők kivétel nélkül nagyon magas színvonalú teljesítményt nyújtottak. Tökéletes visszaigazolása annak, hogy az emberek a pandémia alatt újra megtanultak belülről dolgozni, felfedezni a kreativitásukat és erről nem is kéne leszokniuk majd a járvány után se – mesélte Kolti Helga, aki azt is elárulta, hogy különleges meglepetéssel is készülnek a gálaest nézőinek. 

– Meghívtunk három fiatal, kortárs költőt, akik a gálaest alatt fognak egy-egy költemény elkészíteni Pilinszky és Mészöly után szabadon. Persze ebben azért lesz némi megkötés. Idén is, mint minden évben, a célunk az, hogy ünneppé nemesítsük ezt a napot. Minden nehézség ellenére nem múlhat el a 2021-es év, hogy ne tisztelegjünk a magyar költészet nagyságai előtt – tette hozzá a Versünnep Alapítvány elnöke. 

Az esemény nyilvános, de regisztrációhoz kötött, valamint a hatályos járványügyi szabályozások figyelembevételével kerül megtartásra. Regisztrálni a [email protected] e-mail címre elküldött adatokkal lehet. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak személyesen, illetve a Versünnep facebook oldalán online streamen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135844_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713292513
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135692_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A szólásszabadság felkent papjai őrjöngve ünneplik az elnyomó brüsszeli kommunista diktatúrát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713292513
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte