A közlemény szerint a nagy sikerű Fátyol iskolaprogramban eddig már közel 46 ezer diákot láttak vendégül kísérőikkel együtt - a program ma több mint 5200 diák érkezésével folytatódik. A Jószolgálati programban már közel 2300 belépőt igényeltek a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek.
Még három napig várja a látogatókat a nagysikerű "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás központi programsorozata a Hungexpón, a utolsó napokra is változatos kulturális és ismeretterjesztő programokkal készülnek - írták.
Kedden a Humgexpo A pavilonjának nagyszínpadán a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) nap keretein belül gondolatébresztő felvezetőt tart délelőtt 10.30-tól Heltai Miklós professzor Vadgazdálkodás és természetvédelem - több, ami összeköt, mint ami elválaszt címmel, amit Csókás Adrienn és Heltai Miklós Vaddisznó a városban - Ki tehet róla? című előadása követ. Ez után Ábrám Örs a Kolon-tó természeti értékeit mutatja be, közvetlenül utána pedig Malatinszky Ákos a vizes élőhelyek botanikai értékeiről beszél.
A délutáni szekciót Heltai Miklós professzor A vadászat jövője: lehetőségek és veszélyek című prezentációja nyitja, 15 órától pedig Kreąimir Krapinec professzor Forest grouses in Croatia - a historical overview and future perspectives című, angol nyelvű bemutatója zárja az A pavilon színpadi programját.
A D pavilon színpadán 11 órától a Hal, Víz, Ember pavilon szakmai programjai várják az érdeklődőket: 12.30-tól a Tüskevár nagysikerű színpadi adaptációját, 14 órától pedig a Geröly Tamás és Szokolay Dongó Balázs duó világzenei koncertjét tekinthetik meg a látogatók.
Fél négytől a Vadász talk show színpadán Vágó Piros beszélgetőpartnere Szári Zsolt, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztos, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, horgász-vadász novellaszerző lesz.
Fél öttől az 1971-es budapesti vadászati világkiállításról szóló fotóalbumot a kötet szerkesztője, L. Simon László, a Központi Magyar Kiállítás kurátora, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója mutatja be Kovács Zoltán kormánybiztos, államtitkár társaságában.
A pavilon keddi programját 17.30-tól a Fitos Dezső Társulat A Falu című előadása zárja.
A hagyományos vadászati módokat bemutató F pavilonban 14.50-kor kezdődnek az előadások, ezeken az agarászatról, az elöltöltő fegyverekről, a solymászatról, illetve a vadászíjászatról tudhatnak meg érdekességeket a látogatók.
A közlemény szerint a világkiállításhoz kapcsolódó kulturális fesztivál utolsó három napja is tartalmas programokat kínál, az Erzsébet téri Akvárium Klubban kedd este a Meybahar zenekar előadásában ismerkedhet meg a közönség a világkiállítás nemzetközi pavilonjában kiállító országok népzenéjével.
A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban Vadászat és vadászfegyverek Magyarországon címmel egy átfogó, eddig soha nem látott fegyvertörténeti kiállítás nyílt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum vadászati témájú műtárgyaiból. A gyűjteményi anyaghoz mintegy negyven, vadászat ihlette alkotással kapcsolódik a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria.
Szintén a Vajdahunyad várában tekinthető meg az Iparművészeti Múzeum kerámia- és üveggyűjteményének luxusdarabjaiból összeállított válogatás Terítéken címmel, míg a Szépművészeti Múzeum Augustin Hirsvogel vadak és szárnyasok befogását, elejtését ábrázoló ötvenhárom lapból álló üvegablakterv-sorozatát állította ki.
A Ludwig Múzeum tereiben, a Metafizikus áthatolás egy zebrán elnevezésű kiállításon közel harminc kortárs képzőművész alkotása által ismerhető meg, hogyan gondolkodnak ma a művészek a természet és a vadászat kapcsolatáról.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a híres vadász, gróf Széchenyi Zsigmond özvegye által megőrzött fotóalbumok képanyagát állította ki, míg az intézmény természetfotó-kiállítása az Erzsébet téren tekinthető meg, ahol a Trash Art Magyarország 2021 Magyarország vadjai tematikájú pályaművei is helyet kaptak.
A vidéki helyszíneken kedden is folytatódnak a különleges családi programok.
Bőszénfán a Vadasparkban a Zselic nagyvadjai című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. Ugyanitt 10 órakor kezdődik a Kedvenc vadállatom című program, melynek keretein belül óvodás és kisiskolás csoportok vehetnek részt vadmegfigyelésen a vadasparkban.
Kaposmérőn, a Kassai-völgyben délelőtt 10 órától történelmi, honfoglaláskori lovas bemutató és interaktív foglalkozás és előadás kezdődik, a program megtekintéséhez előzetes bejelentkezés szükséges.
Vásárosnaményban a hét vendégei Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vadászai lesznek. Emellett tematikus programokat kínálnak az érdeklődőknek: fa-, csontfaragók és vadászkésesek bemutatkozása a mesterek utcájában, a Világjáró Vadászok és a Vadász Könyvklub kiállítása, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kiállítása, Ezer arcú természet fotókiállítás, valamint dámszarvasból készült ételek készítése. 10 órától kerül sor a Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyerekek találkozójára (íjászat, solymászat, múzeumlátogatás, filmvetítés), 14 órától a Puszta, a szabadság és végtelenség hona címmel Vízur János tart előadást, 15 órától pedig Molnár Péter következik, az ő bemutatójának a címe az Ezerarcú Tisza mente.
A programokról, a belépőjegyekről és megközelítési lehetőségekről a https://onewithnature2021.org honlapon olvashatók információk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.