Szörnyű dolog történt egy borsodi gyermekotthonban

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 11. 20:30
Vádat emeltek egy 17 éves fiatal ellen, mert rátámadt a gyermekotthon nevelőjére miután számon kérte a késését.
Bors

A fiú egy borsodi gyermekotthonban nevelkedett. Áprilisban egyik nap este kimaradt, a gyermekfelügyelőként dolgozó férfi már a rendőröket akarta hívni, amikor megjelent a fiú egy szintén a nevelőotthonban lakó kiskorú lánnyal.

A férfi számon kérte őket a késés miatt – azért is, mert ekkor a COVID-járvány miatt kijárási korlátozás volt – , ezután pedig a szobájukba küldte őket lefeküdni. A fiú azonban nem ment, sőt fenyegetőzni kezdett, és trágár módon szidta a nevelőjét.

Majd verekedni hívta a férfit, levette a pólóját, ökölbe szorított kezeit ütésre emelte, és a nevelő felé indult. A férfi védekezésül ellökte magától, de a fiú újból rátámadt, ekkorra a támadását csak úgy tudta elhárítani, hogy karjával átfogta a nyakát és leszorította a földre.

A nevelőotthon gyermekfelügyelője közfeladatot ellátó személynek minősül.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorúval szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben közérdekű munka büntetést indítványozott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.