Fizetnek, hogy betegnek tettesd magad! – vírustagadók teszik pokollá a tinilány életét

Fizetnek, hogy betegnek tettesd magad! – vírustagadók teszik pokollá a tinilány életét

összeesküvés-elmélet
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 02. 16:00
Nem elég, hogy a koronavírus-fertőzés miatt egy hajszálon múlott az élete, most még a covid-tagadókkal is meg kell küzdenie egy fiatal lánynak.
Bors

Pokollá teszik a koronavírus-járvány bigott tagadói egy covidos kamaszlány életét: nem elég, hogy a 17 éves fiatal kis híján belehalt a betegségbe, most kígyót-békát kiáltanak rá azok, akik szerint az egész pandémia csak egy nagy kamu, a tini pedig nem más, mint a kormány fizetett színésznője.

A Walesben élő Maisy Evans augusztus 14-én – három nappal az első Covid-oltását követően – betegedett le. Hiába kapta meg a vakcinát, annak nem volt elég ideje, hogy kifejtse a hatását, a koronavírus hamarabb ágynak döntötte a tinit, akinek drasztikusan leesett az oxigénszintje, a tüdejében pedig vérrög alakult ki.

– Féltem, hogy meg fogok halni – idézte fel a legrosszabb napokat a kamasz, akit jelenleg is kórházban ápolnak, eközben azonban a közösségi oldalain mindenkit arra bíztat: vegye fel az oltást.

– Ez a vírus nem vicc. Vedd komolyan, még ha fittnek és egészségesnek tekinted magad, mint amilyen én is voltam. 17 vagyok és antibiotikumokat, szteroidokat, morfint és vérhigítót kell szednem – magyarázta. 

Azonban a fiatal lányt nem állapota, hanem az összeesküvés-elméletek hívőinek ostoba támadása készíti ki a legjobban. 

Hívtak már hazugnak, a kormány fizetett színésznőjének, a Sátánnak, nácinak, gonosznak, annyi mindennek – fakadt ki Maisy, aki nem győzi hangsúlyozni: nem a vakcina betegítette meg, épp ellenkezőleg. Ha a fiatalok nem oltakoznak, annak rettentő következményei lesznek.

(Via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.