Aktuális

Kész Jurassic Park: életre keltik a rég kihalt mamutokat

Bors

Létrehozva: 2021.09.15.

<p>Hat év múlva megszülethet az első mamut borjú, ugyanis összegyűlt a tudományos kísérlethez szükséges 15 millió dollár. </p> <p></p>

Forrás: Pixabay

A Harvard Egyetem professzorainak közreműködésével keltik életre a több mint tízezer éve kihalt gyapjas mamutot.

A laboratóriumi körülmények között létrehozott embrió egy jégkorszaki mamut maradványból kinyert DNS-ből és a kihalás szélén álló ázsiai elefánt DNS-éből létrehozott klón lesz. A kisérletek már évek óta zajlanak, de eddig nem volt elég összeg a megvalósításhoz - írja a Daily Star.

A kutatást vezető George Church, genetikus a The Guardian-nak úgy fogalmazott, hogy olyan mamutokat akarnak létrehozni, amelyek az Északi-sarkvidéken is képesek élni, annak ellenére, hogy az egyik szülője egy, a melegebb éghajlathoz szokott ázsiai elefánt.
Az volt a célunk, hogy hidegálló elefántot készítsünk, ami úgy fog kinézni és viselkedni, mint egy mamut.

Azokat a géneket azonosítják és használják fel, amelyek a mamutok szőrzetéért, zsírszöveteiért, valamint a hideg éghajlathoz való alkalmazkodáshoz szükséges tulajdonságokat hordozzák. Az ily módon létrehozott embriókat vagy egy nőstény elefántba vagy egy mesterséges méhbe fogják beültetni. 

– Nem azért tesszük ezt, mert bárkit is be akarnánk csapni azzal, hogy egy funkcionálisan mamuthoz hasonló állatot hozzunk létre, amely jól érzi magát a -40°C-os hidegben, és képes az elefánthoz hasonlóan is viselkedni, például fákat kidönteni – fejtette ki George Church.

 Egy sikeresen újjáteremtett keresztezhető állomány létrehozását szeretnénk az Északi-sark betelepítésére. Ez a klímaváltozás elleni küzdelemhez is hozzájárulhat, vagy akár a tundra élővilágának helyreállításához  tette hozzá a projektet finanszírozó Ben Lamm.

Azt még nem tudják, hogy a mamutok képesek lesznek-e szaporodni a meglévő elefántfajokkal.

Lehet, hogy majd meg kell borotválnunk őket egy kicsIt. mondta a genetikus professzor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633216
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633216
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633216
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány