„A legrosszabbtól féltünk” – percről-percre küzdött az életéért egy újszülött kisfiú

„A legrosszabbtól féltünk” – percről-percre küzdött az életéért egy újszülött kisfiú

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 31. 21:00
A szülők szíve megszakadt, amikor megtudták, hogy újszülött gyermekük az életéért küzd. Három éves korára több életmentő műtéten is át kellett esnie a kisfiúnak.
Bors

Összetört egy édesapa, akinek a kisfia a saját vérében fuldokolva született. Borzalmas gyötrelmeket kellett túlélnie a kisgyermeknek, ám megpróbáltatásai még nem teljesen értek véget. 

John Bradley fia, Freddie úgy született, hogy az egyik szívkamrájában rés keletkezett, ami azt jelentette, hogy a vére a tüdejébe áramlott. A bátor csecsemő mindössze hat hetes volt, amikor átesett az első életmentő műtétjén. 

- A legsötétebb éjszakákon az ember otthon ül, és azon gondolkodik, hogyan fogom ezt végigcsinálni. A legrosszabbtól féltünk. Olyan helyzetbe kerültünk, amilyenbe senki sem akar kerülni, és nem hiszem, hogy bármelyik szülő is számítana erre – kezdte John a Daily Star oldalának. 

- Ez mentálisan nagyon megterhelő. Voltak pillanatok, amikor azon tűnődtél, hogyan tudsz nap mint nap tovább élni azzal, ami történik. De amikor a gyermeked felébred a műtét után, és rád néz, olyan, mintha a világ az első napon kezdődne elölről. Ezt már többször is átéltük – tette hozzá. 

A kisfiúnak sikerült túlélnie az első néhány hónapot, az orvosai pedig elképesztő munkát végeztek rajta. A szíve akkora volt, mint egy eper, mégis megoperálták. Egy fém kapcsot helyeztek a gyermek szívére, ami elősegíti a gyógyulását. 

Ám hároméves korára Freddie igazi rosszcsont és boldog lett, és éppen arra készül, hogy apukájával életében először elmenjen egy foci mérkőzésre. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.