Pest megyei benzinkútra tört be az ukrán melós, nem hiszi el, mit lopott

Pest megyei benzinkútra tört be az ukrán melós, nem hiszi el, mit lopott

szesz
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 01. 14:30
A férfi haza akart menni Ukrajnába, de előtte még betört a benzinkútra, hogy útravaló piát vigyen magával.
Bors

Az ukrán férfi dolgozni jött Magyarországra, ám amikor itteni munkahelye megszűnt, vissza kellett térnie hazájába. Bánatában a melós már akkor alaposan bepiált, azonban a nagy út előtt úgy gondolta, beszerez még némi szeszt, 

ezért indulás előtt fogta magát, késő este elment egy benzinkúthoz, ahol betörte az üzlet bejárati ajtaját, magához vett két üveg bort, majd elszaladt. 

A kassza tartalma, vagy a nagy értékű holmik egyáltalán nem érdekelték a férfit, csakis az általa kedvelt piára ment rá, minden mást ott hagyott. Azonban ezzel a húzásával is közel 100 ezer forintos kárt okozott. Tette után elfogták, és napokon belül bíróság elé állították, a mai napon pedig az okozott kár megtérítésére ítélték, méghozzá úgy, hogy naponta ezer forintot kell megfizetnie addig, míg el nem éri az okozott, 100 ezer forintos összeget. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.