„Kislányokat fogdostam” – Undorító állapotban hagyta ott gyilkosa az idős férfi holttestét – 18+

„Kislányokat fogdostam” – Undorító állapotban hagyta ott gyilkosa az idős férfi holttestét – 18+

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 24. 21:00
A 80 éves férfi félmeztelen holttesét saját otthonában találták meg, halálát hatalmas rejtély övezi.
Bors

Robert Raynor hulláját Staten Island-i lakásában fedezték fel: testén nem volt felsőruházat, arcát pedig látszólag komoly támadás érte – írja a CrimeOnline.

Kislányokat fogdostam

– ezt volt olvasható mellkasán, mely szavakat vélhetően gyilkosa írt a férfire.

furcsa fordulat

A helyi média értesülései szerint, Raynor halálát követően nem sokkal az őt gondozó nővér, Rene Ayarde letartóztatás alá került: a vádak szerint

a nő az aszfaltozott útra dobta gyermekét, majd egy vizes palackot is a képébe vágott.

A 28 éves Ayarde tettét követően még egy szemtanú kezéből is kicsavarta a telefont, az ugyanis értesíteni akarta a rendőrséget – a bántalmazó fiatal még le is ütötte az incidenst végignéző nőt.

a lány sem mondott mást

Mint azt a hatóságok feltárták, a gyermeken számos, egymástól eltérő gyógyulási fázisban járó sérülés éktelenkedett, sőt:

a kislány maga is elmesélte, hogyan vágta földhöz saját édesanyja.

A sorozatos bántalmazással gyanúsított Ayardét egyelőre nem hozták összefüggésbe az általa ápolt férfi halálával, akiről nem mellesleg kiderült, hogy élete során 24 alkalommal tartóztatták már le:

legutóbb 1987-ben és 1992-ben volt rendőrségi ügye fizikai erőszak és illegális kábítószerek miatt,

a regisztrált szexuális ragazdozók listáján azonban nem szerepelt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.