Ablakon bemászó perverz erőszakolta meg az alvó svéd lányt Budapesten

Ablakon bemászó perverz erőszakolta meg az alvó svéd lányt Budapesten

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 23. 21:15
Álmában erőszakolta meg a szexragadozó a turistalányt.
Bors

A fiatal svéd nő két barátnőjével együtt érkezett a budapesti vakációra, erre az időre pedig egy VII. kerületi lakást béreltek ki. Egyik nap mindhárman elmentek bulizni, azonban az egyik lány korábban jött haza a partiból, és inkább ledőlt aludni: ekkor még nem sejtette, hogy egy szexragadozó leskelődik utána.

A férfi megvárta, míg a nő elszenderedik, majd csöndben bemászott a résnyire nyitva hagyott ablakon, és mikor látta, hogy az ittas állapotban lévő lány mélyen alszik, gyomorforgató dolgot tett: 

lehúzta a hálóruháját, majd álmában megerőszakolta. 

A fiatal az erőszak közben tért magához. A férfi azonnal a hátára fordította, és megpróbálta folytatni undorító tettét, de az akkor már éber nő azonnal rugdosódni kezdett, és megpróbálta lelökni magáról az erőszakolót, aki ettől megijedt, és ahogy jött, úgy távozott: az ablakon keresztül. 

Szerencsére és a zsaruknak hála, nem menekülhetett: a 39 éves perverzt elfogták, rács mögé dugták, és nemsokára szexuális erőszak vádjával áll majd bíróság elé. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.