Lesújtó hírt kapott a fiatal édesanya, aki nappokkal ezelőtt győzte le a halált: Hetei vannak hátra!

Lesújtó hírt kapott a fiatal édesanya, aki nappokkal ezelőtt győzte le a halált: Hetei vannak hátra!

gyógyult
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 15. 15:00
17 nappal azután, hogy gyógyultnak nyilvánították a mellrákkal küzdő nőt, lesújtó diagnózis kapott: el kell búcsúznia a családjától!
Bors

Kevesebb, mint hat hónapja van hátra annak az édesanyának, aki 17 nappal a lesújtó diagnózis előtt az orvosok szerint legyőzte a rákot. Most újra búcsúzni kényszerül egyetlen gyermekétől és párjától – akivel még nagy dologra készül.

A skóciai Aberdeenben élő Amanda Buchant tavaly októberben diagnosztizálták mellrákkal, több kemoterápiás kezelést is kapott, majd eltávolították a bal mellének egy részét is.

Öt héttel később az orvos azt mondta, nincs bennem több rákos sejt. Megszabadítottak az összestől. Ragyogóan éreztem magam, de egyik éjszaka kissé fájt a fejem – idézi a nőt a DailyStar.

Amanda kórházba is került, másnap pedig közölték vele a lesújtó hírt, a kór átterjedt az agyára és kevesebb, mint hat hónapot adtak neki – mindössze 17 nappal azután, hogy gyógyultnak mondták.

Az édesanya azonban élete utolsó nagy lépéseként egy álomesküvőt tervez párjával, Daniellel, aminek megvalósításához már több felajánlást is kapott különböző cégektől.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.