Aktuális

Most költözik? Ezekkel a tippekkel időt és energiát spórolhat magának

Bors

Létrehozva: 2021.06.01.

Költözzünk akár egy adott településen belül, akár egyikből a másikba, minden esetben fárasztó procedúra elé nézünk. A Bors tippjeivel időt és energiát spórolhat magának.

Forrás: Shutterstock

Szanálás 

Az első fontos lépés, hogy jelenlegi otthonunkban tartsunk szanálós napot. Nézzük át a tárolókat, az ágyneműtartókat, a spájzt, a szekrényeket, hogy

mik azok a holmik, amiktől meg lehet válni, mert nincsenek használatban.

Minél kevesebb holmit kell vinni, annál könnyebb dolgunk lesz. 

Csomagolás

Néhány ezer forintért már érdemes praktikus költöztető dobozokat vásárolni, melyek zárhatóak, kényelmes fogást biztosítanak, illetve megfelelő méretűek ahhoz, hogy bőségesen megrakhassuk őket, nyilván anélkül, hogy cipelésük közben elszakadnának.

Ha egy fő költözik egy szobába, akkor körülbelül 8-12 nagy dobozra lesz szüksége

– ezt egészíti majd ki az 1-2 bőröndnyi ruha, illetve az elszállítani kívánt bútorok. 

Rendszerezés

Ragasztószalag, színes filcek, címkék – mind jó szolgálatot tesz ilyenkor.

A dobozokat címkézzük fel, hogy mit tartalmaznak, és melyik helyiségbe valók.

Például a konyhai holmikkal teli dobozokat jelölhetjük zöld színnel például, hogy az új lakásban rögtön oda tudjuk tenni. Fontos, hogy bármelyik törékeny dolgot tartalmaz, legyen ráírva a dobozára, hogy törékeny. 

Terepszemle

Tanácsos lehet mérőszalaggal felvérteznünk magunkat, így tisztában lehetünk azzal, mégis mi fér majd át, illetve el az adott ajtókereteken, kapufélfákon, valamint a liftfülkében és persze a lépcsőház folyosóin. Ha ezzel megvagyunk, a dobozolás és csomagolás után hozzáfoghatunk a bútorok mozgatását illető előkészítésnek:

szereljük le a szekrények ajtóit, továbbá szedjük ki, illetve ragasszuk le a fiókokat.

Amennyiben egy-egy különlegesebb tárgyat kell magukkal vinnünk, érdemes befóliázni az egészet, nehogy sérüljön. 

Költözés

Hogy minél hatékonyabbak lehessünk, ajánlott minden egyes pakkot egy helyre összegyűjteni, hogy a költöztetőknek, vagy a családtagoknak már ne kelljen fel-alá mászkálniuk az elhagyni kívánt ingatlanon belül. Miután a szállításra kerülő bútorokat előkészítettük,

tegyünk elérhető helyre minden olyan holmit, amit illetően szakszerű csomagolást igényeltünk

– gondoljunk itt akár festményekre, akár a klasszikus történetekből jól ismert ébenfekete versenyzongorára. Ha pedig már minden az új helyen van, javasolt a dobozokat az általunk előzetesen alkalmazott jelölésekhez mérten szelektálni, hogy egyszerűbb és persze jóval gyorsabb legyen kicsomagolnunk őket.

Kipakolás

Miután a napi használatban lévő ingóságainkat elővarázsoltuk rejtekükről, a fennmaradó dobozok pedig már a számukra megfelelő helyiségekben sorakoznak, nyújtózzunk egy nagyot, hogy később tudjuk folytatni.

Ruhába vagy papírba csavarja a porcelánokat

* A dobozoknál ügyelni kell a súlyra is. Például, félig legyenek csak megrakva könyvekkel, ugyanis egy könyvekkel telerakott doboz súlya akár 50-60 kiló is lehet.

* Törékeny tárgyakat, porcelánokat, ereklyéket érdemes ruhák közé becsavarni, hogy védve legyenek.

* A szobanövényeket ne locsoljuk meg a költözés előtt, mert azzal, hogy vizet eresztenek kárt tehetnek az értékeinkben. 

* Konyhai felszereléseket, (tányérokat, poharakat, étkészleteket, teás-kávés készleteket) szigorúan újságpapírba csomagolva pakolják be a dobozokba. Minden kirakott sor közé érdemes tenni egy hullámpapír réteget, ami megadja a merevítést, és a rezgést csillapítja.

* Ajánlott kukás zsákokat is használni. Például ágyneműket, ruhákat, törülközőket, pokrócokat tárolhatunk abban. Ez azért fontos, mert a teherautó pakolásakor minden esetben ki kell tölteni a teret.

A kisebb réseket meg kell szüntetni, hogy ne mozogjon a rakomány.

Például a szekrény tetejére, vagy az oldalához kerülhetnek a zsákok. A zsákok jóval olcsóbbak, mint a dobozok, így pénzt spórolhat meg. Fontos, hogy a zsákokat is fel kell címkézni, és ráírni, hogy mit tartalmaznak.

* Fontos, hogy ha költöztetőcég segítségét is igénybe veszi, akkor gondoljon arra, hogy a teherautó minél közelebb tudjon megállni a házhoz, mert annál több pénzt spórol, hiszen kevesebb időbe fog telni a hordás. Nem árt, ha a költözés napján a megbeszélt időpont előtt jóval korábban gondoskodik a helyfoglalásról. Lehet ez a saját autóval, vagy kukákkal szalagot kihúzva és ráírni látható módon, hogy költöztetés.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978510
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978510
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat