Mint arról korábban beszámoltunk, május 13-án hatórás meghallgatás után döntött úgy a bíróság, hogy a Katzenbach-gyilkosság három új gyanúsítottját – köztük Curtis bátyját, Sz. Lajost is – 30 napra letartóztatásba helyezik, nem sokkal később pedig az ügyészség részletesen beszámolt arról, hogy a vádirat szerint Katzenbach Imrét 3 millió forintért és élethosszig tartó vadászati engedélyért ölhették meg.
A Blikk úgy tudja, komoly előrelépés történt az ügyben: megtalálták ugyanis az egykori focista megölésével gyanúsított egyik férfi DNS-ét a holttesten, pontosabban a köröm alatt.
A lap megkérdezett egy, az ügytől független bűnügyi szakértőt, Kovács Lajos nyugállományú ezredest, a „döglött ügyek osztályának” egykori vezetőjét, aki szerint nem lehetetlen, hogy a minta mindmáig épségben maradt:
– Ha sósavval lelocsolják vagy elégetik, akkor szinte semmi esélye annak, hogy találnak DNS-mintát. Ám ha a holttest érintetlen körülmények között van, akkor elképzelhető, hogy a köröm alatt lévő DNS hosszabb ideig megmarad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.