Aktuális

Brutális támadás a gödöllői HÉV-en: Ismét lecsapott a szatír

Bors

Létrehozva: 2021.06.29.

Lehetséges, hogy a rendőrök az év eleje óta keresett fantomot fogta el.

Forrás: MTI

Ahogy arról a Bors is beszámolt, brutális támadás történt a gödöllői HÉV-en még januárban. Piroska éppen a gödöllői munkahelyére tartott, amikor a HÉV-en negyed hat körül egy ismeretlen fiatalember meg akarta erőszakolni. Miután az asszony ellenállt, a férfi brutálisan megverte. 

Múlt pénteken újabb, hasonló támadás történt a jármű vonalán.

A Blikk úgy tudja, ezúttal egy 55 éves nő volt az áldozat, aki délután hat óra előtt tíz perccel Szilasliget megállónál hagyta el a HÉV-et, ahonnan Kerepes felé vette az irányt. A lap információi szerint a támadója ekkor figyelte ki magának, majd cserkészte be fényes nappal az asszonyt, akit minden bizonnyal meg akart erőszakolni.

Az áldozat sikeresen ellenállt, rúgkapált, üvöltött, így sikerült megfutamítania a fantomot.

Ezzel a szexuális erőszakot sikerült elkerülnie. A rendőrök két nappal később, vasárnap elfogták az ukrán származású szatírt, akin egy munkásszállón ütöttek rajta.

Korábban több lehetséges elkövetőt is megmutattak a rendőrök, de egyikük esetében sem ismertem fel a támadómat. A friss esetről még nem hallottam, az elmúlt napokban ugyanis külföldön tartózkodtam. Természetesen mindenben együttműködök a rendőrséggel, ha szükséges, készen állok egy újabb szembesítésre! – mondta a lapnak Piroska, aki örülne, ha kiderülne, hogy az elfogott férfi bántalmazta-e korábban őt is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715038511
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715038511
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715038511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715038511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?