Az első hallásra meglepőnek tűnő programot az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézete indította. Az „Alsóban az élet” közösségi kutatásba április 11-ig várták gazdálkodók és földhasználók jelentkezését. A résztvevők kaptak egy pamut alsónadrágot, amelyet 20-25 centiméter mélyen kellett elásniuk a megművelt rétegbe május 3-a és 9-e között. A maradványát azután július 12-e és 18-a között kell kiásniuk. A leletről és a helyéről készült digitális fotót az intézet munkatársai fogják elemezni képfelismerő technikával.
Ez a fajta kutatás Kanadából 2018 decemberében indult el. Nálunk 1230-a jelentkeztek: civilek, erdészetek, gazdaságok vegyesen
– mesélte a Borsnak Kovács Zsófia Adrienn, a projekt egyik felelőse.
– Fontos volt, hogy valódi alsónadrágot osszunk ki, és nem egy rongydarabot, mert az valószínűleg nem keltette volna fel az emberek érdeklődését. Az alsók 95 százalékban pamutból készültek, a fennmaradó öt százalék a gumi. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy ezeket nem lehet felvenni, viselni – mondta Zsófia.
– Az alsókat hatvan nap múlva lehet kiásni, oldalt szét kell vágni, kiteríteni, lefotózni, és azt hozzánk visszaküldeni.
Van egy program, ami ebből kiszámolja, hogy mennyi bomlott el. Minél termékenyebb a talaj, a baktériumok, vírusok, bogarak jelenléte, annál gyorsabb a bomlás.
Homokosnál szinte nincs is, de egy „élettel teli” frissen trágyázott, aktív talajban a bomlás akár harminc nap alatt is megtörténhet – mondta Kovács Zsófia Adrienn.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.