Aktuális

Nyaralás külföldön: Csak a második oltás után szabad a vakáció Horvátországban

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2021.05.14.

Már hat ország fogadja el a magyar védettségi igazolványt, így várható, hogy a közeli, autóval könnyedén elérhető tengerpartokat sok magyar választja majd nyáron. De mégis mire lehet számítani idén külföldön? 

Egy felmérés szerint a magyarok kétharmada országon belül pihen majd a nyáron, ám akik mégis külföldet választják, vélhetően most az autós nyaralást részesítik majd előnyben, hiszen a koronavírus-járvány szempontjából az sokkal biztonságosabb, mint repülőre ülni. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán Facebook videóban ismertette, hogy már hat ország elfogadja a magyar védettségi igazolványt: Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Montenegró, Törökország és Bahrein.

Az államtitkár elmondta, nem igaz, hogy a keleti vakcinákkal nem lehet utazni.

Magyarországon már azért beszélhetünk az utazásokról, mert a magyar oltási program sokkal előrébb tart, mint más európai országok oltási programja. Mások hozzánk képest le vannak maradva, igazából rájuk kell várnunk" - hangsúlyozta az államtitkár.

Augusztust nézte ki mindenki

Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró szerint résen kell lenniük azoknak, akik itthon szeretnének pihenni, mert elképesztő mennyiségű foglalást adtak már le. 

Az emberek nagyobb része most elsősorban belföldben gondolkodik, ezek a foglalások állnak a legjobban. Augusztusban rekordot fogunk dönteni a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A Balaton környéke annyira népszerű, hogy a felkapott helyeken már alig van szabad időpont – mondta el a szakíró, aki elárulta, nagyon megy még a Tisza-tó, tavaly óta az Őrség kis apartman házai, valamint Hajdúszoboszló és Debrecen.

Megéri utazási irodát választani

Kiss Róbert Richárd szerint a magyar utazási irodáknál a foglalási szint a hagyományos szint harminc százalékánál tart, ami a nullához képest nem rossz.

– A Kanári-szigetekre, Görögországba már sokan befoglaltak – mondta el. Ha változik a helyzet a járvány miatt, a legnagyobb eséllyel akkor járunk a legjobban, ha utazási irodán keresztül foglaljuk a nyaralásunkat. Sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk, mintha közvetlenül például a horvát vagy a török szállodánál foglalunk.

Drágul a tenger

Általánosságban emelkedni fognak a külföldi árak, és ez várható Horvátország és Törökország legfelkapottabb helyeinél is, de a másodlagos célpontoknál lesznek kevésbé pénztárcát terhelőek is.

– Azt látjuk, hogy a tengerpartnál 20 százalékos emelkedés volt, de onnan távolodva az ár a tavalyihoz hasonló vagy még olcsóbb – mondta el a turisztikai szakíró.

Menczer Tamás szerdán Facebook videóban azt mondta, hogy a horvát hatóságok a védettségi igazolvány mellett elkérik a „fehér oltási papírt” is, amelyen szerepel a két oltás dátuma. A Horvátországba való beutazás a második oltás utáni 14.naptól lehetséges – hívta fel a figyelmet. 

Látni akarják a dátumot

A papíralapú oltási igazolvány azt a dokumentumot jelenti, amit az oltáskor kap meg mindenki. Eddig ennek a papírnak nem volt semmilyen feladata, a kormány a postán érkező plasztikkártyákkal rendelkezőket hatalmazta fel a különböző jogokkal. Most azért fontos, hogy a határon a horvátok lássák, hogy az illető mikor kapta meg az oltásokat. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714962909
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714962909
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173781_auto_resized.jpg
travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák