Aktuális

Galgóczi Ágnes: a harmadik hullám leszállóágában is fontos az oltások folytatása

MTI

Létrehozva: 2021.05.02.

Továbbra is fontos betartani a maszkviselésre, a higiénére és a távolságtartásra vonatkozó szabályokat.

Forrás: MTI

A koronavírus-járvány harmadik hulláma leszállóágba került, ugyanakkor továbbra is fontos az oltási program folytatása, mivel azáltal elkerülhetők az újabb súlyos járványhullámok - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.

Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, minél nagyobb a lakosság átoltottsága annál kisebb az esélye egy újabb súlyos járványhullám kialakulásának.

Kiemelte, minden oltóanyag hatékony, valamint biztonságos és megvéd a kórházba kerüléstől.

Az osztályvezető elmondta,

a korlátozó intézkedéseknek, valamint a védőoltási programnak köszönhetően javulnak a járványügyi adatok: folyamatosan csökken az aktív fertőzöttek, a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma.

Magyarország pénteken elérte a négymillió beoltottat, azonban továbbra is fontos betartani a maszkviselésre, a higiénére és a távolságtartásra vonatkozó szabályokat.

Megjegyezte, az idősotthonok átoltottsága mostanra elérte a 80 százalékot, ami lehetővé tette, hogy az intézményekben felfüggesszék a látogatási tilalmat.

Galgóczi Ágnes azt kérte, az is regisztráljon az oltásra, aki eddig ezt még nem tette meg, hiszen csak ezt követően lehet időpontot foglalni a vakcinákra, illetve a háziorvosok is kizárólag ezután adhatnak oltást.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek