Tiszta vizet öntött a pohárba a virológus: szükséges-e beoltatni a házi kedvenceket koronavírus ellen

Tiszta vizet öntött a pohárba a virológus: szükséges-e beoltatni a házi kedvenceket koronavírus ellen

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 04. 23:30
Bár a házikedvenceket nem kell különösebben félteni az emberi koronavírusoktól, mégis megnyugtató, hogy a felelős gazdik hamarosan talán őket is plusz védelemmel vértezhetik fel a SARS CoV-2-vel szemben. 
Bors

Legyártották az első 17 ezer adagot a Carnivac-Cov elnevezésű koronavírus elleni vakcinából, melyet kifejezetten állatok számára fejlesztett ki egy orosz vakcingyártó cég.

A világon az első koronavírus elleni állatvakcina klinikai tesztjei októberben kezdődtek meg, és legalább fél évre nyújt védelmet. A vakcinát kutyán, macskán, sarki és vörös rókán, nyércen és más állatokon is kipróbálták, ugyanis az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) megállapította, hogy több állatfaj - köztük házi- és haszonállatok is - fogékony a COVID-19-re – írta meg a házipatika.com.

Dr. Rusvai Miklós állatorvos a BorsOnline-nak elmondta, az oroszok által kifejlesztett, állatok számára adható koronavírus elleni inaktivált vakcinát elsősorban az állattartó telepek ellátására hozták létre.

 Az oroszok által előállított vakcinát elsősorban a nyércek, rókák, vagyis a prémes állattok immunizálására hozták létre, ugyanis a kutyák és macskák csak igen ritka esetben betegszenek meg az emberi koronavírustól.

– A nyérceknél bizonyított, hogy képesek elkapni a SARS Co-V 2 vírust, s ráadásul a szervezetükben mutálódott vírussal embert is képesek tovább fertőzni – mutatott rá az állatorvos, aki hangsúlyozta, hogy a nyérc az egyetlen olyan állatfaj, ami bizonyítottan veszélyt jelent az ember számára.

Nagy az érdeklődés a vakcina iránt

A vakcina felhasználása természetesen Oroszországban kezdődik meg, s azt egyelőre nem lehet tudni, mikor juthat azokba az országokba, akik igényt tartanak rá. A vakcina iránt érdeklődik Görögország, Ausztrália, Lengyelországa, Kanada, az Egyesült Államok és Szingapúr is. Orosz hírügynökségek szerint az Egyesült Államokban és Finnországban is folynak kísérletek a COVID-19 elleni állatvakcina kifejlesztésére.

Oroszországban igen fontos a szőrmeipar, ami most a vakcinának hála visszaszerezheti piacvezető szerepét – tette hozzá a szakember, aki szerint a házi kedvenceknek nem szükséges a koronavírus elleni immunizálása.

– Abban az esetben, ha idehaza is elérhető lesz, természetesen beadható háziállatoknak is, ám én nem tartom szükségesnek.

Elsősorban a nyérccel rokonságban álló vadászgörényeknek ajánlom, illetve idősebb, vagy beteg kutyának, macskának, akikre veszélyesebb lehet egy esetleges koronavírus fertőzés lefolyása – tanácsolta a szakember.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.