Bérgyilkost akart fogadni unokatestvére exe ellen a budapesti ügyvéd

Bérgyilkost akart fogadni unokatestvére exe ellen a budapesti ügyvéd

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 05. 19:15
A férfi két haverjától akart bérgyilkost szerezni, azonban rossz lóra tett: a barátok ugyanis egy ál-bérgyilkosnak mutatták be, majd zsarolni kezdték.
Bors

A budapesti ügyvéd unokatestvére volt élettársát akarta eltetetni láb alól, két ismerősét is ezért kereste meg, akiknek azt mondta, hogy a gyilkosságot nem más, mint unokatestvérének édesapja "rendelte meg", nekik csak annyi dolguk lenne, hogy kerítsenek olyan embert, aki véghez viszi a borzasztó tervet - írta a birosag.hu.

Átverték az ügyvédet, megzsarolták

Bár a két barát látszólag kötélnek állt, és biztosították az ügyvédet arról, hogy külföldi kapcsolataikkal szereznek a célnak megfelelő embert, valójában egészen mást terveztek: a találka napján ugyanis egy ál-bérgyilkost fogadtak fel, a beszélgetésről pedig hangfelvételt készítettek, mellyel később nem csak az ügyvédet, hanem unokatestvérének exét is zsarolni kezdték.

Ő eleinte fizetett a hangfelvételekért, azonban, mikor nem kapta meg, bejelentést tett a zsaruknál, akik letartóztatták a kétes triót, akik most együtt ülhettek a vádlottak padjára. 

Egyikük mindent elismert, azonban a másik kettő tagagadott, így nemsokára folytatódik a tárgyalás. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.