Mindenki elkapta a koronavírust abban a tízfős társaságban, amely március elején gyűlt össze egy szobában megünnepelni a 86 éves nagymama születésnapját. Ketten közülük meghaltak – derül ki az RTL Klub Híradó riportjából.
Az anya, Rózsa Beáta szerint mindegyiküknél volt maszk, és bár két olyan családtag is akadt, akinek voltak tünetei, levették, amikor ettek a születésnapi tortából, arról pedig nem tudtak, hogy egyikük szervezetében már két hete lappang a kór.
Óriásit hibáztunk. Én ezt senkinek nem kívánom
– mondta szomorúan Beáta, aki azóta százszor is megbánta már, hogy elmentek az ünnepségre.
Először a 86 éves asszony halt meg, aztán az anya édesapját és édesanyját is kórházba vitték Szekszárdon, majd negyvenfokos lázzal és kétoldali tüdőgyulladással bekerült Beáta is. Szteroidokat kapott, csak oxigénmaszkkal tudott lélegezni.
– Az izmod, a bőröd fáj, a mindened, ne érjenek hozzád, mert mindened fáj. A belső szerveid... azt is érzed, amit eddig nem is tudtál. Volt egy olyan napom, amikor olyan volt, mintha rázták volna alattam az ágyat,. annyira remegtem – mesélte Rózsa Beáta, akinek édesapja eközben elveszítette a küzdelmet a kór ellen.
Tolószékben levittek egy szinttel lejjebb, és nekem kellett elmondanom anyunak, hogy apu nincs.
– mondta a nő, akinek a férje is elkapta a koronavírust, de ő otthon vészelte át a fertőzést.
Az anya azt állítja, azért mesélte el a történetét, hogy más is okuljon belőle.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.