Aktuális

Megszakad a szív: Nyolc évig nem vágatta le a haját a tündéri kisfiú, nem mindennapi oka van rá

Bors

Létrehozva: 2021.04.29.

Négyéves kora óta nem vágták le a haját, komoly tervei vannak vele.

Forrás: JustGiving

Egy berkshire-i kisfiú élete második hajvágására készül, pedig még csak most töltötte be 12. életévét. Bertie Pilkington frizurája már majdnem a térdéig ér, de ez cseppet sem zavarja, ugyanis

megható tervei vannak loknijaival.

A kisiskolás május 13-án megy majd el a helyi fodrászszalonba, ahol levágatja elképesztő hosszúságú haját, és egy jótékonysági szervezetnek ajánlja fel. A Little Princess Trust nevű alapítvány olyan gyermekeknek készít parókákat, akik súlyos betegségük miatt elveszítették a hajukat.

Bertie nemcsak a haját adományozza el, abban is bízik, hogy pénzt gyűjthet az alapítványnak

– nyilatkozta a kisfiú édesanyja, aki hozzátette: gyermeke haját legutóbb négyéves korában vágatták le.

Amióta elég idős vagyok hozzá, hogy eldöntsem, akarok-e vágatni a hajamból, azóta nem voltam fodrásznál – magyarázza Bertie.

Mint mondja, egyszer látott a tévében egy műsort, ami egy olyan beteg kislányt mutatott be, akinek rákos megbetegedésének kezelése miatt kihullott a haja. A látottak akkor annyira meghatották Bertie-t, hogy megszületett a döntés: segíteni szeretne a kislány sorstársain.

Nemcsak a hajával, pénzzel is segítene

A kisfiú létrehozott egy adománygyűjtő-oldalt, aminek célja, hogy anyagilag is támogassa a Little Princess Trust alapítványt. A jótékonysági szervezet 2006 óta létezik, céljuk, hogy a kezelések miatt a hajukat elvesztő fiatalok az eredeti fürtjeikhez leginkább hasonló parókát kaphassák meg.

Bertie 550 fontot, azaz körülbelül 230 ezer forintnyi összeget tűzött ki céljául, aminek több mint fele már össze is gyűlt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711615814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"