Nyitás után is érdemes futárnak állni - Megvannak a pandémia nyertesei

Nyitás után is érdemes futárnak állni - Megvannak a pandémia nyertesei

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 21. 10:00
<p align="justify">A koronavírus-járvány teljesen átrajzolta mindannyiunk életét, hétköznapjait. Megvan, hogy kik jártak jól a pandémiának köszönhetően.
Újvári Mihály

A kialakult helyzetre minden cég próbált jól és gyorsan reagálni, voltak amik belebuktak és kénytelenek voltak a COVID miatt lehúzni a rolót, más területen működő vállalkozások viszont szárnyalnak. A járvány legsúlyosabb hetei alatt számtalan cikk és tanulmány született a COVID veszteseiről. Kevesebb szó esik viszont azokról az ágazatokról és vállalati szereplőkről, amik előnyt tudtak kovácsolni a pandémia által megváltozott körülményekből.

– Mivel a kialakult helyzet nem gazdasági eredetű, így a számokból nem lehetett következtetni arra, ami történt. Így azon vállalkozások tudták megőrizni szerepüket és növekedést produkálni ebben az időszakban, amik azonnal és rugalmasan tudtak idomulni a változásokhoz. Volt felhalmozott tőkéjük, vagy eleve olyan szolgáltatással foglalkoztak vagy termékkel rendelkeztek melyek felértékelődtek a pandémia hatására – mondta el a Borsnak Osztovics Ádám, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának vezetője.

A cég tanulmányt végzett azzal kapcsolatban, hogy mely ágazatok jártak jól a járványnak köszönhetően.

A szakember példaként hozta fel az online áruházakat, az alapélelmiszerek előállítóit, a Tech cégeket és a logisztikai szektort, ahol hihetetlen sikereket értek el a vállalatok.

Dübörögnek az online éttermek

A vírushelyzet az éttermek számára nem sok jót hozott. A bevételkiesést házhoz szállítással próbálták kompenzálni a vállalatok, ami a fogyasztói szokások átalakulásával közép-, hosszú távon növekedést hozhat. Ezt mutatja a Falatozz.hu forgalmi statisztikája is, az oldalt használó új megrendelők száma 59%-kal növekedett. De ugyanígy megugrott a Netpincér és a Wolt is.

Megugrott a liszteladás

Osztovics Ádám elmondta, a megnövekedett online vásárlások miatt a futárcégek megbízásai 31%-kal nőttek, és az online csapatmunkát támogató platformok is fejlődtek a forgalomban. Például a Microsoft Teams napi felhasználói száma márciusban 12 millióról 44 millióra nőtt. De 168 %-ot ugrott például a felmérés szerint a liszt értékesítése is.

Keresettek maradnak az őstermelők

A kérdés persze az, hogy az átoltottság növekedésével és a folyamatos nyitással hogyan alakulnak majd ezek a számok, és melyek lesznek azok a termékek és szokások, amik velünk maradnak a COVID után.
– Szerintem az a növekedés, ami az elmúlt időszakban végbement a logisztikában vagy digitalizáció területén, az már átütött egy olyan küszöbértéket, ami már lehetővé teszi az ezekben szereplő cégek fennmaradását. A növekedésük a járvány után kisebb mértékben, de csökkenni fog – mondta Osztovics, aki szerint visszább esik a népszerűsége a nyelvtanuló applikációknak, az online szerencsejátéknak, a videómegosztásnak vagy a telefonos társkeresőknek.

A felmérés szerint középtávon is velünk maradhatnak olyan vásárlási szokások, amik továbbra is inkább a helyi őstermelőket részesítik előnyben, vagy a webshopokat. De maradhatnak olyan kialakult dolgok, amik a napi rutin részévé váltak, mint az otthoni kenyérsütés vagy a távmunka. A szakértők szerint a vírus legyőzése után is jobban fog figyelni az ember a higiéniára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.