A tudomány állítja: már heti 1-2 nap munka is elég a tökéletes boldogsághoz

A tudomány állítja: már heti 1-2 nap munka is elég a tökéletes boldogsághoz

tudomány
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 22. 17:00
Mi abszolút egyetértünk a kutatás eredményeivel.
Bors

A munka a boldogság egyik kulcsa, gondolhatnánk, és ez valóban így is van, ha nem visszük túlzásba. A Cambridge Egyetem munkatársai nemrég egy felmérést készítettek azzal kapcsolatban, hogy a munkavégzés és az emberek boldogsága milyen kapcsolatban áll egymással. 

Az 5000 fő részvételével készült kutatásból kiderült, hogy

azok, akik elvesztették a munkájukat, nagyobb eséllyel lesznek mentális betegek, ugyanakkor a legboldogabbnak a vizsgálati alanyok közül azok mondták magukat, akik csak részmunkaidőben hetente egy vagy két napot dolgoztak.

Brendan Burchell, a kutatás vezetője maga is meglepődött a végeredményen, hiszen arra számítottak, hogy a legboldogabbak azok lesznek, akik egy héten 3-4 napot dolgoznak.

Azonban a tudósok szerint hetente egy nap munka is elegendő ahhoz, hogy biztosítsa számunkra a szellemi jólétet és a foglalkoztatottsággal járó boldogság előnyeit. Ahogy az is régóta ismert már, hogy a klasszikus, 40 órás munkahét már rendkívül idejétmúlt elképzelés, és a munkáltatóknak is el kellene gondolkodniuk azon, hogy a hosszabb távú sikerekért kevesebb, mint öt nap robotot kellene előírnia az alkalmazottaiknak.

Az ipari forradalom idején heti 100 órát dolgoztak az emberek, de ennek már évtizedekkel ezelőtt vége szakadt. Én magam is átálltam már a heti három napra, és például a női munkavállalók esetén is ez a három nap lenne az idális

– vélekedik a szakember.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.