Aktuális

Idén elmarad a Balaton Sound és a VOLT Fesztivál

Bors

Létrehozva: 2021.03.18.

Az idei évre tervezett soproni Telekom VOLT és zamárdi Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják.

– Egyelőre nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom a korábbi mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb.Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a Balaton Sound kapuit– idézte Fülöp Zoltán fesztiváligazgatót a szervezők által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.

Mint írták, a Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente.

Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója kiemelte, hogy a soproni fesztivál portfoliójuk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra tervezték a kapunyitást.

MÁRA ANNYIRA KÖZELIVÉ VÁLT EZ AZ IDŐPONT, HOGY KÉNYTELENEK VOLTUNK A HALASZTÁS MELLETT DÖNTENI.

Most, a járvány harmadik hulláma közepén még azt sem látjuk, egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása - hangsúlyozta.

AZ IDEI FELLÉPŐI LISTÁVAL A MEGSZOKOTTNÁL JÓVAL KORÁBBAN ELKÉSZÜLTEK, AZONBAN MÉG MEGHIRDETNI SE VOLT LEHETŐSÉGÜK AZT.

A közlemény emlékeztet arra, hogy sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában, emellett a nemzetközi turnék is elmaradnak a bizonytalanság miatt.

A Balaton Sound és a Telekom VOLT szervezőinek tájékoztatása szerint mindkét esetben felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keresnek a két eseménynek. Erre azonban a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt nem találtak a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16749987_auto_resized.jpg
origo.hu

A súlyosan megsérült magyar kapus állapotáról is beszélt a női kéziválogatott szövetségi kapitánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22716_resized.jpg?avcount=1702041012
origo.hu

Borzalmasan szétplasztikáztatta magát, egyre visszataszítóbb az Oscar-díjas színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750676_auto_resized.png
metropol.hu

Gyűlölik a szomszédok Harry herceget és Meghant

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752208_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Vlagyimir Putyin megerősítette, hogy indul a 2024-es oroszországi elnökválasztáson

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748663_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Úgy nézel ki, mint Stifler mamája" – Szétoltják Gáspár Evelint a kommentelők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751022_auto_resized.jpg
vg.hu

Brüsszel a tagállamokra bízza, hogy vesznek-e az orosz gázból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22725_resized.jpg?avcount=1702041012
origo.hu

Kiderült Shane Tusup születendő gyerekének a neme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750611_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Pénztárcabarát hétvégi menüsor a második adventi gyertyagyújtáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22729_resized.jpg?avcount=1702041012
mindmegette.hu

Ha karácsony, akkor halászlé: íme Széll Tamás kedvenc receptje!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702041012
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702041012
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702041012
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/12NGc0P7XfuiRmuqVnLyFjY5kCL1UdABAdHlQJub0mU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlY2JhOWMzN2E5NjRlNjhhMTc3NjBlYTM2Y2Y3NTFh.jpg
Gyűjtés

Fogyatékossággal élő gyermekeken segít karácsonykor Nagy Réka

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/DWzvL5eeG0-ESkA4Qn5G3GjsN-wp6Z8jXh1OHEzt9z4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzNTE4MTAzNDFlODQ0MGNiY2Y0Y2YyNjZmYjcxNWE3.jpg
Siker

Már a Forbes is megírta: a budapesti Európa legszebb karácsonyi vására