Utóbbi csoportba sorolták az államigazgatásban dolgozókat, a hadsereg, a rendőrség, a nemzetbiztonság és az igazságszolgáltatás személyzetét, valamint az alapvető élelmiszerek előállítóit, szállítóit és forgalmazóit, az energiaiparban dolgozókat, a gyógyszerészeket és gyógyszerszállítókat, az áru és személyszállítókat, a tanárokat, a papokat, a hulladékgazdálkodásban dolgozókat és a veszélyeztetett újságírókat is.
A második szakaszban jogosulttá vált személyek péntek délutántól háziorvosaik vagy munkaadóik által, illetve személyesen is regisztrálhatnak a vaccinare-covid.gov.ro központi honlapon vagy akár telefonon is.
A kormány várhatóan péntek esti ülésén fogad el határozatot az oltóközpontok létrehozásáról és működtetéséről. Korábban a nagyvárosok polgármesterei a kormánynál tiltakoztak amiatt, hogy az egészségügyi minisztérium az önkormányzatokra hárította az oltóközpontok működtetési költségeit. A regisztráltak beoltása hétfőtől kezdődik.
A második szakasz jogosultjai közül az elsők között kapta meg a védőoltást Klaus Iohannis román elnök. Az államfő az oltóközpontból kijőve azt nyilatkozta: az oltás nem volt fájdalmas, az oltóanyag pedig biztonságos. Hozzátette: a járványellenes szabályok betartása és az emberek beoltása ki fogja vezetni az országot a járványból.
A második szakasszal párhuzamosan folytatódik a kampány első szakasza is, amelyben az egészségügyi intézmények és a szociális intézmények személyzete és gondozottjai kapják meg az oltást. A román hatóságok 250 ezerre becsülték az ebbe a kategóriába tartozók számát,
közülük csütörtökig közel 169 ezren kapták meg az első oltást, ami körükben 67,5 százalékos átoltottságot fog jelenteni.
A hatóságok azzal számolnak, hogy január végéig a kategória 85 százalékát sikerül beoltani.
Romániában pénteken az elmúlt két hét átlaga (3761) alatti napi esetszámot (3353) jegyeztek, ami kevesebb mint harmada a tavaly november 18-án jegyzett 10 269-es csúcsértéknek. A betegségnek tulajdonított halálesetek napi száma (63) is a napi elhalálozások kéthetes átlagán (91) alul marad. Jelenleg 8635 személy ápolnak koronavírussal az országban, közülük 1091-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra. Két hét után azonban ismét ötvenezer fölé emelkedett az aktív fertőzöttek száma.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.