Megdöbbentő pillanatot rögzítettek a tévékamerák egy minapi tárgyaláson: egy négyéves, halálra kínzott kislány anyja – aki harmadmagával vádlottként volt jelen – miután beszélt az ügyvédjével, hatalmas mosollyal a száján, nevetve fordult el tőle.
A négyéves Jessica Mast holttestéhez december 20-án riasztották a rendőrséget. Amikor a hatóságok kivonultak a Missouri-beli otthonhoz, még nem is sejtették, milyen szörnyű és zavaros bűntényt kell majd felgöngyölíteniük. Annyi hamar kiderült: a kislányt, akire átfagyva, nyílt sebekkel, egy pokróvba burkolva találtak rá, élettelenül, korábban módszeresen megkínozták, brutálisan megverték, majd többször egy tó fagyos vizébe mártották, ezt követően pedig hagyták halálra fagyni a tóparton.
A 35 éves Ethan Mast és a 21 éves Kourtney Aumen minden előzetes bejelentés nélkül toppant be a szomszédségukban lakó James és Mary Masthoz. A két család – úgy tudni – nem áll rokonságban. Ethan Mast és Kourtney Aumen azonnal kijelentette: Mary-t és lányát, Jessicát démon szállta meg, és móresre kell tanítani az ördögöt. Ezt követően heteken keresztül a legváratlanabb időpontokban állítottak be, és bántalmazták a Mast házaspár gyerekeit (Jessica kétéves és csecsemő öccsét is) – míg a szülők tétlenül nézték az eseményeket.
James Mast később a rendőrségnek azt mondta:
azért nem avatkozott bele, mert azt mondták neki: akkor a feleségét megszálló démon a gyerekeibe is beleköltözik.
A végzetes decemberi nap előtti reggelen Ethan Mast és Kourtney Aumen ismét megjelent. Brutálisan megverték a család kétéves kisfiát, majd távoztak, hogy később visszatérjenek, és megverjék Mary-t, valamint a kisebb gyerekeket – akiket végül aznap kórházba is kellett vinni. James ekkor sem lépett közbe: azt mondták neki, ha megesik a szíve a megkínzott gyerekeken, a Sátán érte is eljön – számolt be az eset részleteiről a CrimeOnline.
Másnap a páros halálra kínozta Jessica Mastot.
A rendőrség először Ethan Mastot és Kourtney Aument vette őrizetbe, később pedig a szülők kezén is kattant a bilincs, akik anélkül nézték végig gyermekeik rendszeres bántalmazását majd lányuk megölését, hogy bármit is tettek volna. Az ügyben múlt kedden volt az első tárgyalási nap – itt viselkedett érthetetlenül zavarbaejtően Jessica anyja, Mary Mast.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.