Aktuális

Eltűnt karcagi édesanya – Őrizetbe vették Marianna exét

Munkatársunktól

2021. január 7. csütörtök 04:00

Egyre több baljós jel utal arra: a 16 napja eltűnt Kiss Marianna már nincs az élők sorában. A kétgyermekes nő ruhái már előkerültek, volt élettársa házánál pedig rengeteg rendőr helyszínelt.

Felgyorsultak az események a karácsony előtt két nappal nyomtalanul eltűnt kétgyermekes karcagi édesanya ügyében. Kiss Mariannával utoljára a volt párja találkozott, akit a rendőrség kihallgatott, majd a férfit őrizetbe is vették.

A 24 éves nő már 16 napja nem adott életjelet magáról, a családja a legrosszabbtól tart.

Lánya ruháiról mutattak képeket

– Kedden reggel voltam bent a rendőrségen két órát, ahol női ruhadarabokról mutattak nekem fényképeket. Azonnal felismertem őket, a lányom ruhái voltak azok. Nem tudom, hogy hol találhatták őket, de az megnyugtatott, hogy tiszták voltak és vérnyom sem volt rajtuk. Az eltűnésekor állítólag ezt a nadrágot, kabátot, inget és egy kis táskát viselte, amit nekem is megmutattak. Emellett Attiláról, a lányom volt párjáról faggattak, hogy mit gondolok róla, milyen volt a kapcsolatuk Marcsival. Azt is kérdezték, hogy a lányomnak volt-e másik kapcsolata, de én erről nem tudtam mondani semmit – nyilatkozta a Borsnak tegnap Lázok Éva, a kámforrá vállt Marianna aggódó édesanyja.

Mint mondta, a lánya hétéves fiát is be kellett vinnie a rendőrségre, ahol a nyomozók őt is kihallgatták, de érdemi információval ő sem tudott szolgálni. Úgy tudjuk, hogy azokat a bizonyos ruhadarabokat éppen Felsőlajos környékén találhatták meg a rendőrök. Ez azért érdekes, mert B. Attila is ott él.

Rejtélyes autóbaleset érte B. Attilát

A Bors információi szerint Ma­rianna kisebbik gyermekének az apját – akivel a nő az eltűnése előtt szakított – hétfőn délután kihallgatták a rendőrségen. Kedden reggel ismét jelenése lett volna a kapitányságon, de útközben váratlanul súlyos baleset érte. Értesüléseink szerint a fehér kocsijával Lajosmizse felől haladt, amikor egy közvilágítási betonoszlopnak ütközött Kecskemét határában.

– A tűzoltóknak kellett kivágniuk a roncsból, aztán kórházba szállították. Megfordult a fejemben, hogy öngyilkossági szándékkal, szándékosan okozta a balesetet. Egy ideig nem volt kihallgatható állapotban, de délutánra már tudtak vele beszélni a rendőrségen. Úgy tudom, hogy bent is tartották, de tagadta, hogy köze lenne a lányom eltűnéséhez – magyarázta lapunknak Éva, akinek a házához tegnap reggel több tucat rendőr szállt ki korán reggel. Hozzátette: legalább harmincan lehettek, a fél utcát le is zárták. Nagyjából másfél órán át kutattak. Őt be sem engedték addig, a rendőrautóban ült kint az utcán. A házból végül nem vittek el semmit. Ugyanígy B. Attila felsőlajosi otthonánál is helyszíneltek, ennek eredményéről azonban egyelőre nem tudni semmit.

Gyerekei úgy tudják: anya csak elutazott

Mint arról beszámoltunk, Kiss Marianna és B. Attila öt évet éltek együtt, három esztendeje pedig egy közös gyermekük is született. Az­óta együtt nevelték őt, és a 24 éves nő nagyobbik fiát. Korábban albérletben éltek Felsőlajoson, nagyjából 10 hónapja költöztek Karcagra az eltűnt nő édesanyjának a házába. Az eltűnés előtt nem sokkal szakítottak, a férfi hazaköltözött a szüleihez Felsőlajosra a közös gyermekükkel. Aztán december 22-én megjelentek Karcagon, a férfi állítása szerint Mariannával még együtt kávéztak, beszélgettek, aztán a nő „elment valahova”. Azóta nem látták.

– Minden jel arra utal, hogy Attilának köze van a lányom eltűnéséhez. A volt vejem családja egyébként nagyon normálisan viselkedik velem, ők is értetlenül állnak a történtek előtt. A gyerekek nem tudnak semmiről, nekik csak annyit mondtunk, hogy az édesanyjuk valahova elutazott – magyarázta a Borsnak Lázok Éva.

A rejtélyes üggyel kapcsolatban megkerestük az illetékes Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát. Arról érdeklődtünk, hogy még mindig eltűnésként kezelik az ügyet, vagy felmerült-e valamilyen bűncselekmény elkövetésének a gyanúja. Erre egyelőre nem érkezett válasz.

További cikkek

Horror

Sarlóval fejezték le a turistát a vakáción

Horror

Évekig őrizgette neje holttestét a feleséggyilkos rém

Ez is érdekelhet

ripost.hu

Zacher Gábor kitálalt, így hat az omikron az oltottakra

ripost.hu

Sokkoló látványt nyújt a hármasikreket váró nő hasa, rossz irányba nőttek a babák - Videó

origo.hu

Különleges kivilágítást kapott a Sydney Operaház - képek

hirtv.hu

Mozaik - Egyre több a razzia a közlekedési járműveken

heol.hu

Labdarúgójukat gyászolják a bélapátfalviak

origo.hu

Egy év alatt 224 új fajt azonosítottak a Mekong-térségben

nemzetisport.hu

Videó: nézni is borzalmas – a nehézsúlyú UFC-bajnok „ott” ütötte meg a Jackass sztárját

vg.hu

Jótékonykodásra is fordít vagyonából Rihanna, a világ leggazdagabb énekesnője

kemma.hu

Tűz miatt kiürítettek egy komáromi gyárat: 6 embert szállítottak kórházba

life.hu

Csollány Szilveszter kifutott az időből: ez a beavatkozás megmenthette volna az életét

origo.hu

Karácsony Gergely azt mondta, belefér belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban